Dankó Imre szerk.: Városszépítészeti törekvések Debrecenben. Izsó Miklós Csokonai-szobrának szerepe. A jelen városfejlesztése és tervei (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 40. Debrecen, 1982)
Angyal László: Elnöki zárszó az emlékünnepségen
ANGYAL LÁSZLÓ ELNÖKI ZÁRSZÓ Tisztelt Emlékülés! Az emlékülésen elhangzott előadásoknak fő mondanivalójával úgy gon_ dolom, velem együtt, nagy körvonalaiban mindenki egyetért. Az illusztris előadók, mint a téma kitűnő elméleti és gyakorlati szakemberei, azt sokrétűen megvilágították. Az előadások gondolatokat ébresztettek bennem is. Természetes, hogy ez jelen tisztemnél fogva nem vitára, inkább az elhangzottak mondanivalójának aláhúzására és rövid összegzésére kötelez. Emlékülésünk délelőtti előadásai bizonyították, hogy elődeink milyen gonddal ápolták a hagyományt. Jelen korunk is nagy figyelmet fordít a múlt emlékeinek feltárására, megőrzésére, bemutatására. Ennek fényes bizonyítéka a Nagytemplom körül folytatott ásatás, illetve a romkert kialakításának jelentős anyagi támogatása széles körű társadalmi összefogással. A középkori Szent András templom és a Verestorony feltárt maradványainak bemutatása szorosan csatlakozik ahhoz a történelmi folyamathoz, mely az Emlékkert Társulat 120 évvel ezelőtti megalakulásával indult meg. E folyamat első, jelenkori láncszeme — a Nagytemplom körüli romkert megteremtése — a történeti városközpont rekonstrukciójának is kezdete. A városközpontban meghatározó szerepe van a Nagytemplomnak, a főteret, a főutcát uralja. Péchy Mihálynak, hazánk jeles építészének alkotása ez és tervezése három európai metropolisz temploma műszaki adatainak ismeretéről is tanúskodik. Az itt elhangzott előadásokból is kitűnik, hogy a város-, illetve településfejlesztés és kertkultúra egymással szerves egységet alkotó, elválaszthatatlan fogalmak. Köztudott, hogy Debrecen megyei város általános rendezési terve 1970ben elkészült és jóváhagyásra került. Az ekkor megfogalmazódott elő-