Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Dobrossy István – Fügedi Márta: A kendermunkákhoz kapcsolódó árucsere Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

mára foglalkozott előállításával. De ismeretesek mesteremberek által készített, precízebb, ún. számolás motollák is. Használatuk szórványosan terjedt el a megyében, készítésük központjaként Bőcsöt és a miskolci piacot említik az adatközlők. A fonal szövésre való előkészítésének utolsó fázisa a fonal felvetése. Eszköze szintén házilag készített, s formailag az egyszerű megoldások jellemzik. Ezzel szemben a szövőszéket mindenütt faragó mesteremberek készítették. Kivételt képez a borda, amelyre egyértelműen úgy utalnak az adatok, (Arka, Baskó, Korlát, gömöri, bükki falvak), hogy sonkolyos vándorkereskedőktől vásárolták. Arra vonatkozóan nincsenek adataink, hogy szövőbordát vásárokon, piacokon vásároltak volna rendszeresen egy-egy település lakói. A szövőszékekkel kapcsolatban a 19. század utolsó negyedében azt írja KOVÁCS Gyula, hogy a megye 179 településén megközelítőleg 8000 darab a szövőszékek száma. Megállapítja, hogy a kenderfeídolgozással foglalkozó asszonyok közül nem mindenki tud szőni, sőt az akkor 18 000 fonó asszony közül csak minden harmadik-negyedik rendelkezik ezzel a munkaeszközzel. Számos példát ismerünk arra, hogy a kenderfeldolgozás egy-egy településen a fonal előállításával, a fonással lezárul, s a szövést más falvakban bérmunkában, vagy kész termék ellenében végeztetik el. Pl. a répáshutaiak soha nem szőttek, hanem a cserépfalusi asszonyokkal szövették meg a vásznat évtizedek alatt kialakult formában, pénzért, gyakran ölfa ellenében. A kendermunkájáról híres bodrogközi falvakban is szokásos volt az idegenekkel történő bérszövetés. A regéciek is felvállalták a szomszédos falvakból a szövést, pl. a hercegkútiaknak rendszeresen ők szőtték meg a vásznat mindaddig, amíg az 1930-as években egy szövőtanfolyam után a sváb asszonyok maguk is elő tudták állítani szövőszékeiken a házi szőttest. A szövőszékekről, azok számáról megközelítőleg sincsenek pontos adataink. Gyűjtéseink során viszont egyértelműen kiderült az, hogy egy-egy szövőszéket több generáció is használt. A kenderfeldolgozás törő és rostpuhító eszközei mellett a szövőszéket tartják a legállandóbb, leginkább időbíró munkaeszköznek. Talán ezzel lehet összefüggésben, hogy a szövőszékek ezen a vidéken nem voltak vásári tárgyak, nem is kerültek piacra (ez nyilvánvalóan összefügg a munkaeszköz méreteivel is), hanem megrendelésre készültek. Ilyen megrendelésre dolgoztak Balaton, Cserépfalu, Bocs, Mogyoróska ezermester fafaragói, de rajtuk kívül még minden bizonnyal volt néhány település, ahol előállították ezt a munkaeszközt. A bemutatott téma kapcsán összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy a termékek és munkaeszközök kereskedelme, cseréje Borsod-Abaúj-Zemplén megye településein sajátos és állandósult kapcsolatokat alakított ki. Ezek egyes területek, kistáji körzetek és települések között is érvényesültek. Ennek során kielégítődtek az egymással szembeni igények. Ez a hosszú évtizedek alatt kialakult munkamegosztás képes volt pótolni a természeti körülmények egyoldalúságát, mostohaságát és a gazdasági adottságok, lehetőségek hiányosságait is. Mindez pedig lényeges feltétele volt a parasztgazdaságok sokoldalú és viszonylag zökkenőmentes üzemelésének. Ezt a szerepet, ezt a kapcsolatot tekinthetjük tehát a kenderfeldolgozáshoz kapcsolódó kereskedelem lényegének.