Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bodrogi Tibor: Stílusprovinciák és kereskedelmi térségek Északkelet-Új-Guineában

szempontjából a kapcsolatok minden fajtája (talán a háborústól eltekintve) lényeges, a művészet szempontjából elsősorban a speciális, valamint a szellemi és kultikus javak cseréje érdemli meg különösen a figyelmünket. Az előbbi vonatkozásában TIESLER megállapítja, hogy „Der Handel mit Gütern, die einer handwerklichen Specialisierung entspringen, nimmt den breitester Raum im intertribalen Geschehen an der Nordküste ein" (60). Bár a specializált javak közül csak néhánnyal foglalkozik behatóbban (csónakok, agyagáruk, fegyverek, dohány, ún. Murik-táskák, résdobok, európai áruk), tanulmányának függelékéből, melyben az általa tárgyalt vidékek és csoportok ismert kapcsolatait és a csereforgalomban szereplő javait felsorolja, az export- és importcikkek, valamint a közvetítőkereskedelem révén átmenő tárgyak széles köre bontakozik ki. (Csak két példát említve: a monumbók importcikkei között íjat és nyilat, résdobot, maszkot, táncdobot, kerek fatálat találunk; a bosngunok, akiknek legfontosabb exportcikke a fazék, a közvetítő kereskedelemben rituális megölésre szánt gyermekek adás-vételével foglalkoznak, továbbá résdobot, teknősbékahéj ékszereket, táncot [copy right!], maszkot, horgolt szatyrot stb. importálnak. Amennyire a térség tárgyait ismerjük, az említett import- vagy exportcikkek jórészt díszítettek.) A szellemi és kultikus javak cseréje, adásvétele főleg táncokra, énekekre, mágikus praktikákra terjed ki, de tudunk maszkokkal folytatott kereskedelemről is. így a noroknál „bestimmte Masken nur in einem Dorf gefertigt werden dürfen - alle anderen müssen sie dort kaufen" (97)'' A kereskedelmi kapcsolatok területi megoszlását elemezve TIESLER végül is arra a megállapításra jut, hogy az általa „Kulturareal Nordküste"-nek nevezett térséget „bildenden und zusammenhaltenden Beziehungen reichen im Westen bis Sser, wo sie urvermittclt abbrechen und im Osten bis etwa Hatzfeldhafen". Az így elhatárolt térségen belül a kereskedelmi tevékenység intenzitása szerint négy zónát különböztet meg: Ssertől Bcrlinhafenig, Berlinhafentől a középső Schouten-csoportig, majd a középső Schouten-csoport következik a Sepik-torkolatig, míg az utolsó zóna a Sepik-torkolattól keletre egészen a moando-falvakig terjed. E négy zóna határterületein kapcsolódik egymáshoz, ezzel adva meg a „Kulturarel Nordküste" viszonylagos egységét (107). TIESLER egy későbbi monográfia számára tartotta fenn a terület művészetének elemzését. Véleménye mindenesetre az, hogy a művészet elemzéséhez elengedhetetlen előfeltétel az intertribális kapcsolat ismerete, mivel „sie offenbart uns die Mechanik des historischen Geschehens" (116). E monográfia hányában most még nem tudunk nyilatkozni arról, milyen kapcsolat van a négy kereskedelmi zóna és az északi partról ismert lokális stílusformák, művészeti alcsoportok között. Annyi azonban eddigi ismereteink alapján bizonyosnak látszik, hogy az „északi part" elnevezésű stílusterület határai lényegében megegyeznek a kereskedelmi övezet határaival. (Az ugyancsak idetartozó alsó SepikKeram-Yuat vidékről itt nem szólunk, mivel ezt TIESLER is kirekesztette vizsgálatainak köréből.) A kereskedelem általános modellje ettől eltér Űj-Guinea északkeleti részein. Míg az északi parton - mint láttuk - kisebb zónák alakultak ki, amelyek között csak csatlakozó pontjaiknál folyt kereskedelmi tevékenység, addig e térségben speciali4 Ugyanezt állapítja meg A. Bühler is az egész Sepik-körzet vonatkozásában: „Schon vor der Ankunft der Europäer war es dort sehr wahrscheinlich weit herum üblich, kultische Objekte - und das sind die meisten Schnitzereien und Malereien - an Nachbarstämme zu verhandeln. Auf solche Weise sind z. B. Maskentypen erstaunlich weit herum verbreitet und dann oft auch imitiert worden". (1960:2-3.)