Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bodrogi Tibor: Stílusprovinciák és kereskedelmi térségek Északkelet-Új-Guineában

lyet Philip C. DARK végzett Nyugat-Üj-Britanniában (1969, 1974). Ennek nyomán nemcsak a stílusprovincia határainak további kiterjesztése vált lehetővé, hanem az addig adatok nélküli múzeumi anyag értelmezése is. E stílusprovinciák kialakítása formai analízissel, objektumok gyűjtési vagy készítési helyének térképre vetítésével ment végbe, s ha ez nem is azzal a precíz metodikával történt, amelyet A. A. GERBRANDS alkalmazott a nyugat-új-guineai stílusok esetében (1950-51), nagyjából mégis helytállónak mondható. A stílusok elterjedésének egybevetése az etnikai-nyelvi képpel azonban azt is mutatja, hogy esetünkben nem törzsi stílusokról van szó, hanem olyanokról, amelyeket több etnikum mondhat magáénak: e stílusok tehát supraetnikusnak nevezhetők. így mindjárt felvetődik a kérdés: melyek azok a tényezők, amelyek következményeként az egyes stílusprovinciák létrejöttek, illetve egyes stílusok nagyobb területeken elterjedtek. A problémával elméletileg C. A. SCHMITZ foglalkozott először (1956), mindenekelőtt az óceániai művészet története rekonstrukciójának lehetőségeit és módszereit vizsgálva. SCHMITZ „minimal" definíciója szerint „The term 'style province' . . . means that in a given geographical area a certain form of art work prevails", majd felveti a kérdést: „How did the style province develop??" Továbbfejlesztve a stílusprovincia definícióját arra a véleményre jut, hogy „a style province is constituted in the first line by the motifs which find their representation in it". Ezek a motívumok, amelyek ideák, hiedelmek és magatartási patronok komplexumát jelentik, mint művészeti motívumok kapnak érzékelhető formát. Ezért egy stílusprovincia meghatározásához „all the occuring motifs have to be listed". A stíluselemekről szóló fejtegetése után SCHMITZ visszatér a stílusprovinciák keletkezésének kérdésére. Válaszában azonban nem megy tovább annak leszögezésénél, hogy „A style province ... in constituted by traits of very different age" és ha meg akarjuk tudni, hogyan lesznek belőlük integrált stílusok, akkor az elemek és típusok disztribúciójából kell kiindulnunk. Ez adja meg azt az alapvető réteget, „out of which the local style provinces have become integrated". SCHMITZ logikája kétségtelenül meggyőzőnek tűnik, mivel bizonyos, hogy többnyire nemcsak egy bizonyos stílus, hanem egyetlen műalkotás is különböző korú és különböző kultúrákból származó típusokból és elemekből alakul integrált egésszé. Ha a történeti kapcsolat a különböző kultúrák között már ismert, akkor e típusok és elemek jelenléte további bizonyítékként fogható fel. Erősen kétséges azonban, hogy fordítva is járható-e ez az út, azaz: típusokból, elemekből lehet-e következtetni történeti kapcsolatokra, ill. ezek abszolút vagy relatív korára. Véleményünk szerint bizonyossággal területünkön ebben a vonatkozásban csak akkor állíthatunk valamit, ha a szóbanforgó elem idegen testként jelenik meg egy-egy stílusban és jelenléte másként, mint átvétellel, nem magyarázható.

1 Ezért nem tartjuk valószínűnek, hogy az elemek és típusok disztribúciója alapján valaha is meghatározhatók lesznek azok i Ezért nem értettünk egyet azzal, hogy pl. Heine-Geldern (1937) a melanéziai kapkapot a kínai bronztükrök ornamentikájára, vagy C. Schuster (1951, 1964) a Salamon-szigeti kapkapok figuráit a Közel-Keletre, 9000 év távlatába vezeti vissza. Éppen a nagy területre való kiterjedés miatt a kapkap geometrikus vagy négyes figurális ornamentikáját olyan alapgondolatnak véljük, a kör belső díszítése olyan formáinak, amelyek különböző helyeken és korokban önállóan alakultak ki (Bodrogi 1961a). De ugyanúgy nem tartjuk azokat a kísérleteket sem megalapozottnak, amelyek, mint pl. R. Schefoldé (1966), egymás mellett, egy időben létező elemek formai analíziséből és ezek elterjedéséből (Schefold ebben Schmitz metodikája szerint járt el) vonnak le történeti következtetéseket. (Bővebben erről lásd Schefold könyvének kritikáját: Bodrogi 1970)