Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Papp József: A szálláskertesség kérdései néhány Közép-Tisza vidéki településnél
ratott a Határ mind kaszálhassál, halászattal s Marha és Sörtés járással, mind pedig Szántással", mely utóbbit nyomáskényszer nélkül parlagolással éltek. A határ szabad használatát a Szilágyban akkor is folytatták, amikor „Váradnak megh vételekor" (1692-ben) visszatértek eredeti lakhelyükre. Még 1765-ben is idejártak szántani, vetni és betakarított gabonájukat is az itt fenntartott szérűskertjeikben nyomtatták el, csak a szemet szállították haza házaik mellett ásott gabonásvermeikbe. Amikor 1692-ben visszatértek ősi falujokba s ott házaikat felújították, régi kertjeiket is rendbeszedték. Ezek funkciója azonban ezidő tájt: a nyári tenyészidőben veteményeznek, télen pedig a nagyjószág kap helyet benne. A téli takarmányt is itt gyűjtik össze, ezért néha szénáskertekként is említik az írások. A csegeieknek tehát 1692től 1765-ig intravillanumuk három részből állott: a lakóövezet, ezen kívül volt egy távoli, a szántók szomszédságában fenntartott szérűskertjük és egy közeli, a lakóházak tömbje melletti veteményes-, szénás-, ólaskertje. A településnek ez a hármas megosztottsága azért maradhatott fenn még a békésebb korszakban is, mert a XVIII. század első felében az eladási, piaclehetőségek az állattartásnak kedveztek. Nem volt tehát cél a szántóknak a legelő rovására való bővítése, sem a korszerűbb művelési módra történő áttérés. A faluhoz a kertek felől csatlakozott az a hatalmas, kb. 15 ezer kat. holdnyi legelő, ahol sokáig szabadlegeltetés folyt. A szaporodó jószág - főként az urasági állomány gyarapodása - a legelő érintetlenül hagyását kívánta; majd amikor szükségessé vált (1752 táján), a legelőt járásokra osztották („Bornyú-járás, Csorda-, Gulya-járó föld, Ökör-föld, Kosárhát" a juh kosarak helye). Gyakorlatilag ezzel szabályozták a legeltetési rendet is. Ugyanakkor a szántók használata még mindig a hagyományoknak megfelelően parlagolással folyt, színtere változatlanul a Szilágy, ahol mennyisége sem gyarapodott. Az Intaparton az 1750-es években épült urasági közös major teljes mértékben az állattartást szolgálta, az uraság a jobbágyi robotot kizárólag szénamunkára vette igénybe. A helyzet csak akkor változott meg, amikor a megszaporodott földesurak - akik egy 1717-ben keletkezett családi egyezség alapján „szabadon eokonomizálhattak" s utóbb emiatt már gyakran ütköztek egymással - célba vették csegei birtokuk arányos felosztását. A földesúri familiáris földközösség ugyanis akadályozta a komplexebb gazdálkodást, az önálló, birtokosok szerint elkülönülő majorközpontok kialakulását. Az 1765-ös első sequestratio alkalmával felszámolták a Szilágyban a paraszti használatú szántókat s vele együtt az ott levő szérűskerteket is. Ezen a zárt területen az uraság dohánytermesztésre rendezkedett be, s a csegeiek egykori ideiglenes lakhelyén az idegenből jött dohányosok telepedtek meg. A parasztok szántói ekkor kerültek közelebb a faluhoz és azokon bevezették a nyomáskényszert is. A szántókat a kétnyomásos rendszert kihagyva, egyből három calcatúrába osztották. A Szilágyban elvett kertek helyett a lakóövezet melletti kertek szomszédságában kaptak kárpótlást a parasztok. Ettől kezdve e kertek funkciója is bővült, amennyiben egyes gazdák már most itt kezdték tárolni learatott gabonájukat is. A kerteket azonban igyekeztek továbbra is a vetemény számára biztosítani. Onnét a nyári tenyészidőben a veteményben kártevő jószágot kizárták, még a naponta hazajáró csorda és fejős juhnyáj is csak a templom körüli Rundling-szerű térségben éjszakázhatott, így a templom „környéke egész éjszaka Juh és Marha állás volt és moslék a sok Ganéj miatt". 3a A nyári időszakban éjjelre még az igavonó jószágot sem engedték a kertbe, hanem a Petihátra vitték legelni. A földesúri második sequestratio alkalmával 1787-ben a falu kül- és belterületét részletesen ábrázoló térkép készült. A térképen a házak és kertek tulajdonosainak 35 Kurátori Számadások I. 1790. A Tcsegei Ref. Egyház iratai. no
