Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Ferenczi Imre: Drávaszögi és szlavóniai népszokások

Az ajtóban kenyérrel és sóval vendégelték meg-az újpárt. Most már mézes stb. van helyette. Vacsora után kétfelé vágtak egy török sütőt (sütőtököt). Egyik felét rátették az asztalra. Kifúrták és gyertyát tettek bele. A gyertyát meggyújtották. Amíg égett, addig bárki megcsókolhatta a menyasszonyt, ha petákot dobott a tányérra. Mikor odadobta, mondták, pl. „Uccu dudó! Ferenc Sándor a csókoló!" Mikor leégett a gyertya, megszűnt a csókolás. Akkor azt kiáltották: „Uccu du­dó! Nincs több csókoló!" Ez a szokás már nincs meg, inkább a 19. században dí­vott. 28 A lakodalom második napján őtöztek fel macskurásóknak. A lakodalmas nép­ből akadtak vállalkozók és mentek kötögetni a mulatságból hazatért vendégeket. Férfiak nőnek őtöztek. Asszony is megcsinálta, ha szerette a játékot. Az egyik menyasszony, a másik vőlegény, így mentek a többiekkel. Valaki kitalálta, hogy tollal díszíti fel magát. Fácántollat tűzött ócska kalapjára és pántlikával kötötte körül. Még libaszárnyat is tűzött mellé, hogy még furcsább legyen. Szerepelt közöttük a medve is. Alakítója bundát vett magára, álarcot tett fel vagy bekormozta az arcát. A társa vezette a medvét, egy harmadik meg verte a dobot. A medve játék közben brummogott, táncolt, ugrált. Halottas-játékot is csináltak nálunk 48-ban (1948) a lányunk lakodalmában. Egy Varga nevű kopácsi ember, a vőlegény keresztapja őtözött fel papnak. Egy legény meg vót a halott. Az emberek körülállták és „siratták". A pap elbúcsúztatta a ha­lottat. Mikor ennek vége lett, felőtöztek cigánynak. Otthon készültek fel. A kocsira csinyáltak sátort, arra ráaggatták a rongyos holmikat és felrakták az ócska bográ­csokat, így mentek a szekérrel az uccán. 29 Disznótorba felőtöztek, mint farsangkor. Macskuráknak mondták. Álarcosán mentek vagy bekormozták az arcukat. Utóbb mán papírból vót álarcuk.* Adataink a téli ünnepkör (karácsony, farsang) és egy-két kivétellel a lakodalom szokáshagyományába tartoznak. A visszaemlékezések két-három emberöltőt fog­nak át. Élményjellegük miatt kissé szubjektívek, mégsem esetlegesek. Részint a népélet megismerését szolgálják, részint a népszokások sajátos törvényszerűségeire vetnek fényt. Baranya (ezen belül Drávaszög) és Szlavónia magyar népe nyelvben és vallás­ban egykor szorosabban összetartozó vidék volt, 31 de a természeti tényezők, a tör­ténelmi események és főképpen a hódoltság utáni telepítések bizonyos fokú elszi­getelődést idéztek elő a drávaszögi (alsóbaranyai), ormánysági és a Duna melléki 28 Döme Dezső 73 é. 29 Levada József 72 é. és Levada Józsefné Márton Éva 69 é. 30 Márkó József 80 é. 31 Már a múlt század első felében jelentkezik a baranyai és a szlavóniai nyelvi kapcsolat felis­merése. JEREMIÁS SÁMUEL a Baranyai Szótár-pótlék című közleményében (1828) ormán­sági tájszavakat közöl, amelyek TÓBI ANTAL adatközléséhez (Tudományos Gyűjtemény, 1826. II. k. 38-48.) kapcsolódnak. Rámutat arra, hogy TÓBI sok olyan szót ismertetett, amely nem kizárólag az Ormánságra jellemző, hanem egyezik a szlavóniai magyar helységek, sőt az egész vármegye szókincsével. Észreveszi azt is, hogy TÓBI Baranyai Szótár c. gyűjteményében egye­sek merőben szlavóniai tájszavak. Ld. JEREMIÁS SÁMUEL, 1828. 66. KISS GÉZA és PENA­VIN OLGA tájszótára most már biztosabb támpontokat nyújt az egyezés és az eltérés, a tör­téneti kapcsolat és a sajátos táji elkülönülés megítéléséhez. KISS GÉZA, 1952. PENAVIN OL­GA, 1965., 1975., 1978. A közbeeső láncszemet képező Drávaszög tájnyelvéről - többek kö­zött - BARANYAI JÚLIA nyújt tömör jellemzést. BARANYAI JÚLIA, 1977. 315-331.

Next

/
Thumbnails
Contents