Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Péter László: A tanya Tömörkény műveiben

vannak ugyanis, és nem söprik a házmesterek tisztára a gyalogjárót, mint a városokon, hanem lábalni kell a hóban térdig" (3:343). A zabosfai iskolát így írja le 1903-ban Tömörkény: „Nagyobbacska, fehérre meszelt, hosszú ház a tanyai tudományok fészke, hosszában vonulva az út mellett. Iskolaszobája jó tágas, de kell is, mert ez is tele van gyerekkel. Amelynél épp most jártam: százhatvan gyereket tanított az öreg tanító egymaga. Fele fiú, fele lány, egyik felekezet egyik oldalon, másik a másikon a padsorokban, legelöl az egészen aprók. Hogy odaérünk, mind kint van az udvaron, várják az ünnepi vizsgák kezdését. Tágas hely van ott kint, fák és bokrok között. Odább a harangláb, rajta harang, a tanító délben-este azzal csendít a környéknek. Azután ott a méhes, a méhesen túl a szőlő és dús vetések. Van még egy iskolaszoba, ott a varróiskola van, és szekrényekben titkos dolgok tömkelegei: a természettani kísérletekhez való furcsa eszközök. Azontúl a tanító szobája, konyhája; bíz ezekben a régi épületekben még nemigen számítottak kétszobás lakást sem a tanítónak" (3:345). Százhatvan gyerek háromórás vizsga alatt sem juthat szóhoz, pedig mind szeretné megmutatni a tudományát. A tanyai tehetségek sorsáról megrendítő elbeszélésekben adott hírt Tömörkény. A művészkedő kiskondás, Ferkó belepusztul álmaiba (1:57), Elekes Péter Ferkója pedig, hiába emel szót taníttatásáért az öreg tanító, nyilván megint Sáry Mátyás, nem kerül városi középiskolába, mert bátyját, Jancsit már taníttatják, s kettőre nem telik. „Pénzt kell keresnie, nem is magára, hanem amarra, a Jancsira, aki benn tanul." „Mert így van rendelve a sors által." „Igen, áldozatoknak kell lenniük. Rendelve van, hogy áldozatok tétessenek" (3:508-509). A tanítóné asszony, Sáry Mátyás felesége a tanyai lányokat kötésre, hímzésre, horgolásra, varrásra tanította; erről az iskolai vizsgával egy időben kis kiállítás adott számot (3:347). „Mesebeszéd, hogy a nép nem akar tanulni. Ez iskolának az idén is volt huszonhét olyan növendéke, akiket semmiféle törvény nem rendelhet már iskolába, mert kinőttek belőle, mégis engedelmet kértek, hogy járhassanak, mert tanulni akarnak. Belátták maguktól, hogy az hasznos és okos dolog. Náluk is megvan az, hogy nem mindenki születik egyforma erősnek, leányaik között szintén vannak gyengék és betegesek, akik kapálásra és egyéb nehéz munkára nem valók, s ezek, akik egyébként odakint hasznavehetetlenek volnának, a tűn és ollón tanulják meg a kenyeret keresni. Van, aki családját tartja belőle. De aki nincs is ilyen szigorú sorsban, annak is alkalmatos. A pásztorleány ma már horgol vagy köt a mezőn e tájon, miközben a pulykákat őrzi. S mikor az ilyen tanult leányt elveszi valamely gazdafi, első dolog, hogy varrógépet szereznek a házhoz. Kifelé, másnak nem dolgozik ugyan az asszony, azonban minden fehérruha, asszonynak, gyermeknek való ruha otthon készül. Ez büszkeség aztán" (3 =348). Már Mikszáth rögzítette, Tömörkény is leírta a paraszti tapasztalást, mely szerint elpusztul az a tanya, amelynek jegenyenyárfája meg pávája van (5:351, 7: 468). A hivalkodásnak, a nagyzolásnak e tanyai jelképeivel Tömörkény szembeállítja az iparkodásnak új jelképeit: a cérnagurigákat. 1912-ben figyelte meg: „A tanya homlokzatára fűzött cérnagurigák azt hirdetik, hogy ott varrógép van a háznál; ha sok a guriga, az megint azt mutatja, hogy ugyancsak szorgalmas varrókisasszony az eladó leány" (5:146). De vannak más jelképek is. „A külsőbb világban a kerítés csak parádé, az út felé eső oldalra szokás készíteni, arra akasztják a tejes köcsögöket. Ebben némi hivalkodás is tartózkodik. Sok köcsög sok tejet, sok tej sok tehenet jelent. Asszonyi ésszel megy ez, mert a komoly emberi tudomány a jószág számát nem köcsögökbül ítéli meg, hanem abból, hogy hány boglya széna van eltéve télire a tanya háta mögött" (4:213). A tanyai nép nemigen jut friss újsághoz. De hogy olvas, arra megint Tömörkény