Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Fazekas István: Egy XIX. századi türelemüveg a Kiskun Múzeum gyűjteményében
FAZEKAS ISTVÁN EGY XIX. SZÁZADI TÜRELEMÜVEG A KISKUN MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN „Az elődök tisztelete a legelső törvény" - írta egyik novellája cselekményének tanulságait erősítve, talán egy népi szólást is tovább örökítve TÖMÖRKÉNY István 1 , a szegedi múzeum néprajzi ,,tár"-ának megalapítója. A TÖMÖRKÉNY-től kölcsönzött aforisztikus gondolat egészen konkrét értelmezéssel válhat aktuálissá, ha a Kiskun Múzeum 1981 májusában gyűjtött, különös értékű műtárgyára és a tárgy adatközlőjére tekintünk. Eszik Vera, Kiskunfélegyháza Laktanya utcai lakos, aki néhány éve eltartási szerződést kötött húga lányával, 82 éves korában elhatározta, hogy felajánlja ajándékozással az édesanyjától örökölt, 1886 körül készült türelemüvegét a Kiskun Múzeumnak. Az átadás feltételeként mindössze annyit kért, maradjon ez az üveg mindig Félegyházán, mert az édesanyja nagyon féltett, kedves emléktárgya volt. Ajándékozásra gondolt, nem pénzzel kifejezhető értékesítésre, eladásra, amikor egy piaci napon - garabolyában gondosan letakarva az üveget - felkereste a Kiskun Múzeumot, ahol még sohasem járt életében. Már gyermekkorában is riasztotta a „nagy ház", a „sárga ház" hivatali rendeltetése, az épület belső része ugyanis 1939-ig börtön volt. A tájékozatlanság viszont nem téríthette el jól megfontolt szándékától. Édesapjától hallotta még kislány korában, az első világháború előtti években, hogy Szalay Gyula gimnáziumi tanár, a Kiskun Múzeum vezetője nagyon erősen érdeklődött a szép türelemmunka iránt, szerette volna megvásárolni a múzeum részére. Édesanyja semmi pénzért nem akart megválni tőle, emlékként őrizte. Akkor látta meg az üveget Szalay Gyula, amikor fölszentelés után hazafelé vitték a templomból. Annyi hatása mégis volt Szalay érdeklődésének, hogy jóval később, mintegy 70 évvel később az édesanya iránti tiszteletből a legméltóbb helyre - éppen a Kiskun Múzeumba - kerülhetett ez a ma már ritkán felbukkanó relikvia, amely egyszerre tekinthető (szerintünk) népművészeti alkotásnak, üveganyagában ipartörténeti emléknek is, a szobrok tartalmával jelentésével pedig szakrális emlékeink mind gazdagabb tárgyi-szellemi forrásaihoz is elvezethet. Az üvegbe zárt szobor tartós, biztonságos megőrzését azért kereste Szalay érdeklődésére emlékezve Eszik Vera, mert attól félt, hogy örököse esetleg megsemmisíti azt. Arra a kérdésre, hogy miért éppen a múzeumra gondolt, harmadik beszélgetésünkön így válaszolt: „A család kihal énvelem. Ez a rokonom, akit láttak nálam [egy alkalommal a lakásán is felkerestük], az a fiatalasszony a mustohatestvéremnek a lánya. Annak sincs családja. Es aki őneki az ura után rokon, hát csak azok örökölnek, ami lesz. Biztosan. Hát, az meg gúnyt csinána belüle. Ezért hoztam be. Ne gúnyolódjon. Egyáltalán nem vallásosak. Én se vagyok vallásos. Hát, tartom a vallást, amennyire i TÖMÖRKÉNY István: A gondolat félénk madár. Válogatás Tömörkény aforizmáiból. (Összeáll.: RULLY János.) Szeged. 1964. 57. 1.
