Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

V. Szathmári Ibolya: Egy esküvői csoportkép tablójához

A család és a faluközösség előtt a fiatalok összetartozását hivatalosan először az eljegyzés jegyváltása pecsételte meg. A jegykendő váltás, majd az 1920-30-as évektől a gyűrűváítás s az azzal járó ún. „kísérő" ajándékok (kövesgyűrű, óra, óralánc, nyaklánc, kendő stb.) adományozása napjainkig az eljegyzés szimbólumai maradtak. Ahogyan a leány kötöttségét hirdette már az eljegyzés előtt ajándékba kapott orsó, mángorló, sulyok vagy guzsaly, úgy díszelgett vőlegényi jelvényként a legény kalapja mellett az ún. vőlegényi bokréta is.

12 Az eljegyzés említett, külső jeléin túl a fiatalok magatartásában is változás következett be. A legény rendszeres lányhoz járása a megengedett napokon (szerda, szombat, vasárnap), együttes szórakozásuk, azaz együttjárasuk mind az összetartozás jegyei voltak. A faluközösség hivatalosan három héttel az esküvő előtt értesült a lakodalomról. A Községháza falára kifüggesztett hirdetőtábla mindenki számára közzé tette a házasulandók nevét és házasságkötésük időpontját. A templomba járók számára pedig az esküvő előtti három vasárnapi istentiszteleten elhangzott „kihirdetés' adta tudtul az eseményt. Ezeknek a hirdetéseknek a tájékoztató funkción túl volt egy erkölcsi háttere is. Ha a falu közössége - értesülve a közelgő esküvőről - bárminemű kifogást emelt volna a házasulandókkal szemben, még megakadályozhatta a házasságkötést. Ahhoz azonban, hogy mindez bekövetkezzen, igen súlyos vétséget kellett elkövetni a fiataloknak, pl. eltitkolni egymás elől, hogy gyermekük van. Az esküvő utáni vasárnap délelőtti istentiszteletbe foglalt újpár köszöntő s az újasszony templomban elfoglalt új helye egyaránt a házasság megkötését hirdették. A konkrét lakodalmi előkészületektől : a csígacsinálástól és az eljegyzéstől kezdve a falu egységes közössége a lakodalmas házhoz fűződő viszonylatában megoszlik. Az egyik csoportot a lakodalomba hivatalos, meghívott vendégek, a másik csoportot a lakodalomból kívül maradt lesők vagy nézők alkotják. Bár a lesők csak külső szemlélői a lakodalmaknak, mégsem szigetelődnek el attól, be-bekapcsolódnak annak menetébe. De míg a meghívott vendégek komoly támogatással, segítségnyújtással járulnak hozzá a lakodalom lebonyolításához, addig az utóbbiak mindezen ellenszolgáltatások és juttatások nélkül részesülnek a lakodalmi mulatságokban, vendéglátásban: pl. az esküvői menet tagjai borral, apró süteménnyel, pogácsával, kaláccsal kínálják meg őket; megtáncoltathatják az ifjú párt az utcakereszteződéseken stb. Hogy a lesők vagy nézők mennyire nemcsak passzív szemlélői a lakodalmaknak, bizonyítja a lakodalmas menettel szemben tanúsított magatartásuk is. Az esküvői menetnek az egész falut be kellett járnia az esketésre menet és hazatérve a lakodalmas házhoz. A kitérő útnak minden esetben az volt az elsődleges célja, hogy bemutassák a menyasszonyt az egész falu fürkésző tekintetének. P. SZALAY Emőke talált arra a szokásra, hogy ha sötétedéskor vonult a lakodalmas menet, „kukorica csutkát petróleumba mártottak, felhúzták a villa hegyére, meggyújtották, hogy a világnál megnézzék a menyasszonyt."

13 Minderre szükség volt azért is, hogy világítsanak a lakodalmas népnek. Mind a lesők csoportjából, mind a meghívott vendégektől külön kell választanunk a faluközösség azon csoportját, akik kívül maradtak ugyan a lakodalmakba meghívottak köréből, mégis eljutottak oda. Ezek voltak a hívatlanok vagy maskurások. Különválasztásokat az is indokolja, hogy nem minden lakodalomban voltak jelen, csak esetlegesen fordultak meg azokban. VISKI Károly

14 feltételezése szerint a hívatlanok megjelenése annak tudható be, hogy hajdan az egész faluközösség hi12 P. SZALAY Emőke 1971. 370. 13 P. SZALAY Emőke 1971. 376. 14 VISKI Károly 1929. 51.