Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Czövek Judit: A mezőtárkányi halottlátó

Franci - így hívták az anyámat - mutatta, hogy valami baj vót a lány miatt, összeszólalkozott az apád a nővéreddel!" Ha valakinek éjjel megjelent egy lélek, a halottlátó másnap megmondta: „Az én anyám meghalt 1919-ben. Volt olyan, hogy láttam az anyámat. De nem tudtam pontosan felismerni. Másnap reggel a néném ment a templomba, meg Örzsi néni is. Mondta: - Mondd meg a gyereknek, ne féljen, mert tegnap az anyját látta, az vót otthon." Juhász Imréné felvilágosítást adott arról, hogy milyen ruhában van eltemetve a halott, van-e kívánsága: - „Meghalt egy Sárika nevű kislánya Terike néninek. Amikor rá akarták tenni a koporsó fedelit - tíz éves vót a kislány, fehér ruha vót rajta, kék szalaggal megkötve körben, a dereka is, a ruhaszéle is, mintha menyasszonyi ruha lett vóna. A kezin az olvasója. A kézibe tett egy gyönyörű szentképet. Mondta nekem: - Erzsikém, senki sem látta, mert mindenki el volt foglalva. - Elment Örzsike nénihez, ehhez a mondóasszonyhoz. Azt kérdezte tőle: - Örzsikém, mondd meg nekem, van-e valami kívánsága az én kislányomnak? Mi van a koporsójában? Hogy van az én kislányom eltemetve? - Soká gondolkozott az asszony. Sohase nézett senkire, mindig le volt a szeme hunyva, úgy beszélt. Tudta, hogy kivel beszél, de nem nyitotta ki a szemét. Nagyon előre vót a kendője húzva. És akkor azt mondta: - A tekintetes asszony kislányának nincsen semmi kívánsága, mert ő nagyon szép helyen van. A jó Isten trónusánál. És igen szépen tel tetszett őt öltöztetni. Éppen olyan ruha van rajta, és úgy van az isten színe előtt, mint a lurdi Mária. ... és tart a kezében egy szép szentképet. - De nem mondta meg először az asszony, s akkor kérdi Terike néni: - Mit ábrázol a kép? Mi van rajta? - És akkor sokáig gondolkozott, és akkor megmondta, mit ábrázol a kép." A mondóasszony mindig látta maga küröl a lelkeket: „Édesapámék téglát vetettek, sártéglát a mondóasszonynál. Édesapám átment a szomszéd emberekkel téglát vetni. Mikor kiásták azt a rengeteg földet, belocsolták, törekkel beszórták. Hát ott ul egy ember a gödörparton, de egy kicsit rossz volt a szeme. Nem jól látott. Odament a jósasszony. Azt mondta: - Jaj, Guszti! Apád már reggel óta mindig itt van melletted. Annyira félt, hogy bele ne lépj a gödörbe. - Jaj, jaj, Örzsi néném, meg ne lássam, meg ne mutassa magát! - Nem, dehogy mutassa, a világért se, ne félj tőle, csak őriz téged." Sokan felkeresték akkor, ha valaki eltűnt, s nem tudtak róla. Különösen sokan mentek hozzá a háború alatt, és akkor, ha valakinek nyoma veszett. „A Tisza nagy volt. Kiment egy ember, hogy behozza a takarmányt. De amikor a part aljáról kigyött, olyan rohamosan jött a víz, hogy. . . belefúlt. Az egyik ló is belefúlt, a másik kimászott. Oszt ennek a felesége elgyütt, és azt mondta: - Istenem, olyan igazat mondott, mindent az én uramrul: Minek is ment ki takarmányért. Inkább maradt vóna otthon. Elvitte a Tisza." Felvilágosítást tudott adni elveszett, elrejtett tárgyakról is: „Megmondta azt, hogy az egyik fiú eldugott valami pisztolyt, mikor ment katonának." A lelkek és a mondás elfáraszotta a látóasszonyt, „mert gyötörték a lelkek, mer mindenki azon vót, hogy az ő hozzátartozóját hívja, annak beszéljen mán. Ö így mondta: - Annyira tolakodnak, hogy rettenetes." A lelkek még a temetőben sem hagtyak neki békét, ha kiment. Olyankor „mindig rosszul lett. Ügy elszédült, hazavitték. Attól a sok halottól úgy elnyomorodott a szíve. Biztosan körülvették a halottak. Mink nem láttuk a halottakat, de ő látta." A halottlátó asszony elvárta, hogy az út megszakítása nélkül és tiszta szándékkal menjenek hozzá: „Este az őrsön beszélgettek. Az egyik tiszthelyettes - Mátyás mondja a férjemnek: - Jártam a falutokban öcsém! - A mi falunkban? - Hallotta