Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra

17- kép. Űn. csónakalakú fejfák. Szatmárcseke, Szabolcs-Szatmár m. Korniss Péter felv. 1973. Annak ellenére, hogy a fejfák a XVIII. század végétől jelentek meg a protestáns temetőkben, a gombosfákat a fejfa kultúra archaikusabb rétegéhez, az archaikus stílushoz sorolhatjuk. Ide tartoznak az antropomorf fejfák is, amelyek legsajátosabb egyedeit az Alföldön leljük föl. Az antropomorf fejfák legkarakterisztikusabb típusait azokon a vidékeken találjuk meg, amelyek átvészelték a török hódoltság időszakát, kontinuus települések. Közöttük is különösen figyelmet érdemelnek a tiszaháti fejfák, amelyek között a legsajátosabb megmunkálásúak Szatmárcseke református temetőjében állnak (17. kép). Tulajdonképpen ez a formakincs jellemzi az egész Tiszántúlt, s a peremvidéki temetők fejfakultúráját. Helyenként erős stílusjegyekkel (18-19. kép), viszont általánosan nagyon leegyszerűsödött formában (20. kép). Ez utóbbi fejfa csoport van többségben, s jól jelzi a fejfaállítás szokásának újabbkeletűségét. Sajátos karakterűek a Kiskunság református helységeinek antropomorf fejfái (Kunszentmiklós, Szabadszállás), amelyek kifejezetten amberalakúságot tükröznek