Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra

Ezek a motívumok a temetkezés jellegét a magyarság pogánykori kultúrájával, s egyben az egyetemes kultúrával kapcsolják össze. LÁSZLÓ Gyula szerint a XI. században szűnt meg a magyarság lovas temetkezése, de ennek hagyományai tovább éltek a későbbi évszázadokban is, amelyek a keresztény temetési ceremóniák szerves részét alkották. Említi, hogy III. Béla király korában egy Bethlen nevű diák halálakor a családja többek között egy fehér lovat ajándékozott a temettető monostornak, hogy követ hordjon az építkezéshez. Az Ábránfy testvérek fivérük halálakor az egyháznak adandó ló ára felől egyezkedtek 1387-ben/'

0 A XVI-XVII. századból való számos példa is igazolja a lovak szerepét a temetkezési szertartásban. Istvánffy Pál unokaöccse temetésekor 1542-ben ,,loo walchagara" is fizetett a fekete barátoknak/'

1 Az erdélyi vajdák, fejedelmek temetési gyászmenetében is fontos szerepe volt a lovaknak, melyeket díszesen bakacsinba, fekete tafotába, bársonyba öltöztettek, s két-két ember vezetett. Mintegy lóáldozatszimbólum volt, csak nem került valóságosan feláldozásra. Mint ismeretes, I. Rákóczi Ferenc testét Zboróból Kassára szállító gyászkocsi, a vontató nyolc pompás nemes fajú lóval együtt a kassai jezsuita rendházhoz került, a gyászoló fejedelemasszony ajándékaként/

2 A zászlók és kopjak szerepe a temetés során ősi hagyománynak tekinthető. Elsősorban is az erdélyi vajdák, fejedelmek temetkezései során volt szerepük a zászlóknak és kopjáknak. Báthori Kristóf temetésekor 1581-ben a templom falánál törték össze a kopját, pajzsot, s hasonlóan I. Rákóczi Ferenc esetében is. A „tafotából való jó hosszas lobogót" és a fejedelem „viselő kardját" a sírba törték. Rákóczi Pál temetésekor 1617-ben a feketébe öltözött kopj ás csapat fegyverüket összerontották a templom falán, mégpedig a zászlós kopja sírba törésével egy időben. I. Rákóczi Ferenc temetése kapcsán megjegyzi THALY Kálmán,' hogy „Nevezetes adat ezen, még tán a régi pogány magyar temetkezésekből fennmaradt szokásról: midőn kardok, kópiák, lobogók a sírba törettek."'

13 A fegyverek, zászlók összetörése, s a sírba helyezése is ősi pogány hagyománynak tekinthető, amely kapcsolatban van az áldozat tétellel (a törött dolgok a túlvilágon ismét egészek lesznek, s hasznára az elhunyt rangos vezérnek)/'

1 Tulajdonképpen a fegyverek sírba helyezése a honfoglaló magyarok lándzsás temetkezésének a része. A kopját, a lándzsát a sírba szúrták/

0 vagy nyílvesszőt lőtte bele/

0 Ez szokás - mint utaltunk is rá - még a XVIII. században is tartotta magát, Hódmezővásárhelyről is ismeretes/'

7 A kopja fontos kelléke volt a rangos temetkezéseknek. A vitézi életet szimbolizálta. A ceremónia részeként sírjel melléklet volt (az epitáphium mellé akasztották a templom falára), nem töltött be közvetlenül sírjel funkciót. Erre következtethetünk Istvánffy István temetésekor említett kopja alapján is. A szerencsétlenül járt nemes embernek, rokona, Istvánffy Pál vitézi jelvényül lobogós kopját tétetett, s számadásában feltüntete, hogy a „kewmyvesnek a kew felweteleerth, Bechynalasaerth, es az kopya felchynalasaerth" fizetett egy forintot és tizennyolc pénzt.

48 40 LÁSZLÓ Gyula, 1944. 456. 41 THALY Kálmán, 1875. 208. pag. 42 THALY Kálmán, 1873. 686. 43 THALY Kálmán, 1873. 681. 44 LÁSZLÓ Gyula, 1944. 470-472. 45 KOVÁCS László, 1971. 46 LÁSZLÓ Gyula, 1944. 452., 464. 47 TÖRÖK Károly, 1867. 63. 48 THALY Kálmán, 1875. 208.