Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra
tott lovon ülő páncélos vitéz tartotta kezében a hosszú nyelű zászlót, kardot és buzogányt, másikon aranyos páncélba öltöztetett vitéz ült, aki aranyos zászlót fogott a kezében (egyik oldalán epitáfium felirat, másikon az elhunyt címere volt látható). Mindketten a halott fejénél álltak. A temetési pompa záró eseménye általánosan az volt, hogy a sírba tételkor összerontották a fekete zászlót és a kardot, s a sírba vetették, míg az aranyos zászlót a templom belső oldalára akasztották az epitaphium mellé. 5 ' A temetkezés harci pompáját hangsúlyozta a kopjás seregek, a páncélba, feketébe öltöztetett zászló, fegyver és harci jelvény vivők felvonultatása. Ez a szokás fennmaradt a XVIII. században, a XIX. század elején is, a katonai renden levő székelység körében (pl. Udvarhely székben). A temetés esetükben is harci pompával, zászlókkal, kopjákkal történt. Egy rangos székely (pl. a lófő) páncélba öltözve lovagolt a gyászmenet élén, kopját és zászlót tartva a kezében. A temetés után a jelenlevő többi lovas székelyek is harci kopjáikat a sírhantba szúrták. 28 A XVI-XVII. században divatozó, pompás temetkezési ceremónia a XVIII-XIX. századra fokozatosan elveszítette jelentőségét, s megszűnt. A vitézi kor leáldozásával a harci temetkezési pompa feleslegessé vált. A temetés díszesen, rangosán ugyan, de megváltozott körülmények között ment végbe, a katolikus - s természetesen Habsburg-hű - katolikus egyház barokk pompája szerint (a protestánsok s egyéb vallásúak 1781-ben nem élhettek szokásaikkal a vallásüldözés miatt). Az egykori rangos, vitézi külsőségű főúri temetkezési ceremónia azonban nem múlt el nyomtalanul. Egyszerűbbé válva tovább funkcionált az alsóbb néprétegek körében a vallási türelmi rendeletet követő időszakban. TÖRÖK Károly Hódmezővásárhelyről említi a XIX. század közepén, hogy temetéskor a sírba lövöldözés általános szokás volt még a XVIII. században a reformátusoknál. BOD Péter megfigyeléseihez kapcsolódva írja, hogy mielőtt a sírba eresztették volna a koporsót, háromszor a gödörbe lőttek. Ez a szokás úgy módosult a XIX. század első felében, hogy nem a sírgödörbe, hanem a kriptába lövöldöztek. Erre azt a magyarázatot találta, hogy így távolították el a sírboltboltból a megromlott levegőt. 29 A zászlós, lobogós temetés fontos része maradt a temetkezési szertartásnak, annak pompáját emelte. A XIX. században a reformátusok sorra szervezték meg a Temetkezési Egyleteket. M Az gondoskodott az elhunyt tagjának méltó temettetéséről, s zászlós kíséretéről. A katolikusok körében a Rózsafüzér Társulatok szerveződtek meg, s annak tagjait szintén rangos pompával kísérik utolsó útján a temetőbe. A XIX. század közepéig, a különböző céhszervezetek is saját zászlóik alatt vonultak társaik temetésére. Az egykori pompás vitézi külsőségekkel járó zászlós temetkezés egyszerűbb körülmények között, napjainkban is szokásban van. A katolikusok (pl. Tiszazugban, Kalocsa környékén stb.), görögkeletiek (pl. az erdélyi románság) díszes processzióval kísérik halottaikat a temetőbe. A különböző díszes templomi zászlókat (melyeket rendszerint a nagyobb egyházi ünnepek körmenetein is használnak) viszik, kísérik velük a halottat a háztól a sírig. (1. kép.) A reformátusok, unitáriusok is őrzik a régi zászlós temetkezés hagyományát. A harcias pompa feledésbe merült ugyan, de a „fekete öreg" templomi lobogó ma 27 APOR Péter, 1978. 133-134. 28 ORBÁN Balázs, 1868. 140. 29 TÖRÖK Károly, 1867. 63. 30 Pl. a kolozsvári hóstátiak temetkezési egylete volt a Kalandos Társaság. K. KOVÁCS László, 1944. 85-86., 151-152.
