Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Novák László: Temetés és sírjelölés Magyarországon különös tekintettel a fejfákra
Az alföldi, török hódoltsági helységekben (Baranyában, Tolnában, a Duna-Tisza közén, át a Tiszántúlon), a Partiumban a kálvini protestáns vallási ideológia (puritanizmus, erős társadalmi kohézió, demokratikusság) áthatotta a mezővárosok politikai, gazdasági és társadalmi törekvéseit, nagymértékben elősegítette a mezővárosi autonómia kialakulását. 3 A hányatott történelmi helyzetben a református vallás szorosan kötődött a magyarság létéhez, sorsának alakulásához (elsősorban is a hódoltsági részeken), annak legmegfelelőbb ideológiája volt a XVI-XVII. században. Ily módon alakult a kálvinizmus „magyar vallássá". A törökök kiűzését követően Erdély fokozatosan elveszítette önállóságát, Habsburg befolyás alá került, akárcsak az egész Magyarország. Habsburg uralkodók irányították az országot, a birodalmi érdekeiknek megfelelően. A XVII. század folyamán már folyt az ellenreformáció (pl. 1675-ben gályára hurcolták a protestáns lelkészeket 6 ), amely a törökök kiűzését követően, majd a Rákóczi-szabadságharc bukása után újult erővel folytatódott. Az ellenreformáció érdekében történt a katolikus népek betelepítése Magyarország különböző vidékeire. S mivel ezek többsége német etnikum volt, jó eszközül szolgáltak a „Gesamtmonarchie" megvalósításában. A katolikus német és más idegen népek betelepítésével, valamint az erőszakos visszatérítéssel, a vallásüldözéssel a habsburg politika szétzúzni kívánta a XVI-XVII. században megerősödött, függetlenedett, önállóságra berendezkedett református magyar közösségeket. Közébük telepítették az idegen, s katolikus tömegeket, valamint az udvarhú magyarokat (pl. a katolikus jászokat a református kiskunok közé, megszüntetik a református Kiskunhalas központi szerepkörét, s a jászokkal újratelepített Félegyházának adták). Országszerte igyekeztek lehetetlenné tenni a reformátusok és más protestánsok, egyéb vallásúak szabad vallásgyakorlását. A főurak jelentős része visszatért a katolikus hitre (ez biztosított karriert és egzisztenciát számukra a bécsi udvar jóvoltából). Jó példa erre gróf Bánffy Dénes esete, aki mint református, fontos szerepet játszott a protestáns élet szervezésében, magas funkciót töltött be a református egyháznál, azonban 1755-ben áttért a katolikus vallásra. Fiai is követték apjukat (magas hivatalba is kerültek), de leánya és felesége megmaradt továbbra is reformátusnak. Mária Terézia azonban, hogy a katolikus államvallás érdekeit messzemenően érvényre juttassa, az erőszaktól sem riadt vissza: 1767-ben elszakította a kislányt édesanyjától, és katolikus zárdába helyezve neveltette fel.' A néptömegek helyzete még rosszabb volt. Az eklézsiák papjait és híveit kényszerítették átkeresztelkedésre, vagy ellenben vállalniuk kellett a börtönt, a bujdosást. A baranyai Mecske prédikátora is elmenekült az oltalmat biztosító protestáns vidékekre (így Nagykőrösre is), s beszámolt az üldöztetésekről: nem tarthatott istentiszteletet, nem keresztelhetett, nem temethetett. A katolikus páterek erőszakosan gyóntatták őket, s az ellenkezőket a pécsi börtönbe zárták. 8 A Duna-Tisza közén, a kisebb református falvakban is megbénították a vallásgyakorlást: az áporkaiakat pl. a peregi katolikus paróchia alá rendelték, még stólapénzt is kellett fizetniök. 9 A több mint egy évszázadon át tartó vallásüldözést II. József vallási türelmi rendelete (Edictum Tolerantiae) szüntette meg 1781-ben. Normalizálódott a hely5 BENDA Kálmán, 1976. 6 MAKKAI László (szerk.), 1976. 7 SZILÁGYI Ferenc, 1873. 91-132. 8 NÓVÁK László, 1978/b. 28. 9 NÓVÁK László, 1978/a. 223.
