Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Selmeczi László: A magyarországi kunok temetkezése a XIII-XVI. században

a szállástemetők feltárásakor az ásatási megfigyeléseket jelentősen megnehezíti az a tény, hogy viszonylag kis területen több évszázadon át folyt a temetkezés, s emiatt a temető többrétegű, a sírok pedig számos esetben át- és átvágják egymást. A kun köznépi szállástemetőkből eddig előkerült valamennyi sír aknasír volt. Padmalyos és padkás temetkezést eddig nem tártak fel. A megfigyelhető sírgödrök között formailag két variánst lehetett megkülönböztetni : - lekerekített sarkú téglalap (Csengéié, Karcag-Orgondaszentmiklós 463. sir), - a sírgödör hosszanti oldalai egyenesek, keskenyebb oldalai íveltek (KarcagOrgondaszentmiklós 281, 451, 465. sír). A sírgödör, ill. a csontváz tájolása szintén a régészettudomány által számontartott alkotó eleme a temetkezési szokásoknak. Az elhunytakat nagy általánosságban nyugat-keleti tájolással helyezték a sírba, tehát arcuk kelet felé fordult. Néhány esetben más tájolású sírt is feltártunk, pl. Karcag-Orgondaszentmiklóson, ahol a temetőben észak-déli irányítású temetkezések is előkerültek (397, 421. és 433. sír). A sírba az elhunytakat törvényszerűen háton fekvő, nyújtott testtartással fektették. Más fektetés igen ritkán fordul elő, s az, legalábbis az eddig feltárt sírok esetében, nincs összefüggésben a temetkezési szokásokkal. Pl. a Karcag-orgondaszentmiklósi temető 37. számú sírjába az elhunyt zsugorított testhelyzetben került eltemetésre, de csupán azért, mert más módon nem tudták belehelyezni abba a véretekkel díszített ládába, amelyben eltemették. A karok helyzete, amely szintén temetkezési szokáselemként értékelhető a kun szállástemetőkben, a következő variációkban volt megfigyelhető: - a karok leggyakrabban a test mellett nyújtva helyezkednek el (ez egyben a legarchaikusabb tartásmód is), - a karok a medencén keresztbe téve fekszenek, - a karok a mellkason keresztbe téve, esetleg összekulcsolva fordulnak elő (a szállástemetők késői, 16. századi rétegére jellemző tartásmód), - egyedi esetenként előfordulnak az előbbi tartásmódok kombinációi is. A szállástemetőkben a koporsós temetkezéseknek, általában a holttestnek a földtől való megóvására tett kísérletnek sokféle változata fordul elő: - A holttestet a sírgödörbe helyezik. A sírgödröt közvetlenül a holttest felett csupán felülről fedik le deszkával (Karcag-Orgondaszentmiklós 40. sír). - A holttestet növényi rostból szőtt (nád) lepedőre helyezik vagy csavarják, a sírgödröt két hosszanti oldalán deszkával bélelik ki, s deszkával fedik le (KarcagOrgondaszentmiklós 231. és 302. sír). - A holttestet deszkakoporsóba helyezik, amelynek az alja több - általában 4 - keresztlécre szőtt nád lepedőből áll (pl. Orgondaszentmiklós 141. sír). - A holttestet kéregkoporsóba helyezik (pl. Kiskunfélegyháza-Templomhalom 28 esetben, Csengéié 16. sír). - A holttestet „trapézalakú" deszkakoporsóba temetik el, amely általában a koponya felőli végen szélesebb, a másik végén keskenyedő (pl. Szeged-Ötömös, Kiskunfélegyháza-Templomhalom 132. sír, Karcag-Asszonyszállás, Karcag-Orgondaszentmiklós). A koporsó teteje általában leszögezett, néha kulcsos zárszerkezettel zárul. - A holttestet láda alakú (szabályos téglalap hossz- és keresztmetszetű) koporsóban temetik el. A láda alakú koporsó általában véretekkel díszített és egyben megerősített, s fedele nem egy esetben kulcsos zárral rögzített (pl. Karcag-Orgondaszentmiklós 37. sír, Aranyegyháza 47. sír, Kiskunfélegyháza-Templomhalom 65, 69, 99, 100. sír).