Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

S. Lackovits Emőke: Egy hagyományos kézfogó és lakodalom változása Kalotaszentkirályon

12. kép. A menyasszony és kísérete tott. A menyasszony és a vőlegény néhány órára lefeküdtek, amikor is a legények éjjelizenével búcsúztak tőlük. Ez volt a nászéjszaka. A menyasszonyfektetésnek olyan szokásairól ,amelyet JANKÓ János leír, nem tudtak már.

22 Az újházasok eltávozása után a násznagy is hazament, akiért aztán reggel a legények zeneszóval, énekelve elmentek. III. Vasárnap reggel kezdetét vette a lakodalom zárószakasza, amelynek legfontosabb mozzanata az avatás és a házasság consumatiojának elismerése volt. Az újházasokat nem ébresztették, azonban amikor az újasszony kijött, egy seprűt tettek keresztbe a küszöbön kíváncsian nézve, lehajol-e érte. Ha átlépi az lustaságot jelentett. Ki is sepert a felvett seprűvel. 22 A nyiszorók a hiúba (padlás) vezetik a menyasszonyt, ahová a szakácsnő kalácsot, rántottát és bort vitt fel. Amikor a vőlegény is felment, a lejövő nyiszorók elvették a létrát. JANKÓ János, 1892. 146-159. TAKÁTS Sándor a XVII. századi mennyegzőkről írva megjegyzi, hogy a menyasszony táncának eljárása után a vőfély több ifjúval az ún. fáklyatánc kíséretében a hálóházba vitték a menyaszszonyt és átadták a vőlegénynek. Ezzel történt meg a szülőktől való végleges elválás. TAKÁTS Sándor, é. n. 138. A XVII. századi Erdélyben a köznemesi lakodalmakban is ,, . . . mind az leánykapás, mind az álomra menés rendszerént hajnal felé volt. . ." Vö. APOR Péter, 1978. 109.