Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

S. Lackovits Emőke: Egy hagyományos kézfogó és lakodalom változása Kalotaszentkirályon

4- kép. Elindulnak a legények vendéggyűjtcni Szombat reggel már a lakodalom napja volt. Az előkészületek azonban a vendé­gek megérkezéséig még tartottak. Reggel a szakácsnő megkezdte a főzést: a hús­levest és a pörköltet készítette el előre, valamint az előételnek szánt fasírozottat, A szakácsnőnek két segítsége volt; az egyik mosogatott, a másik a tányérokat ürí­tette ki és rakta a keze alá. Mindkét segítség a rokonságból kikerült öregasszony volt. A menyasszonyos háznál az egyik a menyasszony anyai nagyanyja Kispál Már­tonné volt. A főzési előkészületekkel egyidőben mindkét háznál felkészültek a ven­dégek fogadására: kiürítették a szobát, beállították az asztalokat és a padokat. A nők a tányérokat és evőeszközöket készítették elő és megterítettek. Az udvarra is ácsoltak asztalokat, hogy a vendégek által hozott kosarakat legyen hova letenni. Amíg folyt a ház előkészítése, addig a legények is összegyülekeztek, hogy egybe­hívják a vendégsereget.

Next

/
Thumbnails
Contents