Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Hamar Anna: Az öregek néprajzi kutatásának szempontjai
lis vagyon növelése. Az anyagi javak felhalmozásának fontosságát, a szociális biztonsággá változtató magatartást igazolják azok a vizsgálatok, amik kimutatták, hogy a jobb anyagi körülmények között élő öregek sokkal több „jóbánásban" részesülnek, mint a rosszabb helyzetűek. 10 Az anyagi források feletti rendelkezés csökkenésével (nyugdíj, háztáji gazdaság stb.) egyre inkább saját önállóságuk biztosítása és a gyermekek tehermentesítése válik céllá. Élesen elválik az a csoport, mely helyzeténél fogva képtelen a legkisebb felhalmozásra is, hisz, mindennapi megélhetése is problémát jelent. Ezen csoport tagjaira erősen eltérő magatartás jellemző. A vagyoni helyzet és a hozzá kapcsolódó magatartásoknál is megfigyelhető a család rendkívül fontos szerepe, ezen belül is a gyerekek száma és a velük való kapcsolat minősége. A társadalom a gyerekek kötelességének tekinti az öreg szülők segítését, nemcsak erkölcsi kötelességként, hanem jogilag is meghatározott formában (lsd. családjog). A gyerekszám és a család pozíciója között kimutathatóan erős kapcsolat van, mely történetileg attól függően változik, hogy adott struktúrában a család pozíciójának erősítését, emelését a sok vagy a kevés gyerek teszi lehetővé. Történeti-statisztikai kutatások kimutatták, hogy a telkes jobbágyságra általában a többgyerek volt jellemző, míg a zselléreknél erős születéskorlátozás figyelhető meg. Tőkés viszonyok közt a cselédek, alacsony pozíciójú családok voltak a sokgyerekesek, míg a gazdaréteg a gyerekszámot egészen az egykéig korlátozta. A több gyerek elvben biztonságot ad, hisz a gyerekszám növekedésével nő a szülők mozgástere is. A sokgyerekes, nehéz anyagi körülmények között élők kénytelenek a gyerekeket korán munkára szorítani, akik sokszor még felnőtt korukban is a családi kasszába adják keresetüket. Ennek hátterében egy tekintélytiszteletre orientált kapcsolat figyelhető meg, mely vagyon hiányában a munkára alapuló jövedelmi forrásra vezethető viszsza. A szülők így próbálják gyermekeiket magukhoz kötni - nem sok sikerrel. A különböző családformákban a szülő-gyerek kapcsolat erősen függ attól, hogy a család pozíciójának megtartására, illetve erősítésére a felnőtt gyerek, mint munkaerő, a családi köteléken belül marad-e vagy sem. A munkaerőt megkötő családokban olyan tekintélyelvű szocializáció figyelhető meg, melynek eredményeként a gyerekek nem kérdőjelezik meg a hierarchiát (pl. nagycsalád). A kiscsaládoknál fő cél a gyerek családból való kiválása, és ennek megfelelően egy sokkal toleránsabb, az önállóságra jobban felkészítő nevelés. Az öreg szülő-felnőtt gyerek kapcsolat csakis akkor érthető, ha a család pozíciójáról, abból adódó szocializációról, a szülők aktív korban követett és a gyereket is érintő stabilizációs törekvéseikről ismereteink vannak. A nagycsaládos területeket kivéve az öregek ameddig egészségük engedte, külön laktak gyermekeiktől. Ennek gyökerét nemcsak a családszervezetben kell keresni, hanem a tőkés viszonyok között - területenként különböző erősséggel - végbement intézményi szétválásban is. A köz- és magánszféra megjelenésével az ellenőrzési lehetőségek csökkennek, a családon belüli kapcsolatok magánüggyé válnak. A családi viszonyokról a falu lakossága tud, de nincs joga beleavatkozni. A különböző körök megjelenésével azok az alkalmak, melyek az egyén ellenőrzését lehetővé tették, nem szűntek meg, csak az ellenőrzés sokkal rejtettebb, nehezebben érzékelhető módon megy végbe. Az intézményi szétválással az öregek a köz által lényegében alig ellenőrzött magánszférába szorultak vissza. Ezért válik rendkívül fontossá a család, mint a társadalom önálló egysége. A család belső életébe nem avatkozik be a társadalmi környezet, de a jól elkülönülő egységek közötti kapcsolatot számon io ROSENMAYR L.: i. m. 2jo. o.
