Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Küllős Imola: A magyar betyárfolklórról
volt) a betyárköltészet egyik elterjedt motívuma Isten rendelésének tünteti fel. Több betyárdalunkban is felötlik az a gondolat, hogy az Isten a betyárok által leckézteti meg a gazdagokat, mert ha a betyár nem lopna tőlük, sohasem imádkoznának. „Isten teremtötte a betyárokat, Azok által veri a gazdagokat. Hogyha betyárgyerök nem találkozna, Gazdag embör soha nem imádkozna. (Juta, Somogy m. Katona-Ortutay II. 435. p. 33. sz.) Sajátos, hogy még ebben a szerepkörben is a népdalok egy része dzsentris attribútumokkal ruházza fel a betyárokat. Nemcsak a díszes öltözetet (aranyrojtos gyócsgatya, selyemnyakravaló), a pompás lovat (esetleg hintót, merthogy az igazi betyár nem jár gyalog!), a hetyke virtust, hanem a sírva-vigadó csárdabéli (esetleg kávéházi) mulatozást, a nőkkel szembeni gavallériát és hódításokat is természetesnek tartják náluk. Ez a tulajdonképpen „osztályidegen" életformát megtestesítő betyár száll szembe a „rossz" urakkal, papokkal, sőt az egész vármegyével, és jogos igazsága tudatában védi a szegénység érdekeit, lopja vissza számukra a tőlük elorozott vagyon egy részét. A betyár ereje és hatalma olykor mesei méreteket ölt: lova a szélnél sebesebb, őt magát pedig nem fogja a golyó. Ennek az idealizáló romantikus hangütésnek egyik legjellegzetesebb darabjából, a Sobri Jóskát és társait dicsőítő dalból idézünk: „Ezek négyen akarják, A megyét felforgatják; A gazdagot pusztítják, De a szegényt nem bántják. Vagyon pénzek mindenre: Szegény segítségére. Sok kincseket gyűjtenek, Koldust is megsegítenek. Kávéházban mulatnak, Erdőben sétálgatnak. Esznek, isznak, vigadnak, A búnak helyt nem adnak. Nem is félnek senkitől Semmi fegyveres néptől, Mert a fegyver nem fogja: Kanász volt Sobri atyja. Hol akarnak, ott dúlnak, Papoknál pénzt nem hagynak. Sem gyújtanak, sem ölnek, Sok emberrel jót tesznek. . ." stb. (Nyitra és Vas m. KatonaOrtutay II. 445-446. p. 5?. sz.)