Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Méry Margit: A tánc egy mátyusföldi közösség életében

Az Egyletben rendezett mulatságok mellett továbbra is jelentősek voltak a kocsmában rendezett ún. vasárnapi táncok. A délutáni litániát követően a legények és a leányok egy-egy kocsmában néhány órát táncoltak. A táncéletben bizonyos stagnálást az első világháború hozott. Az addig nagyon élénk táncélet a minimálisra csökkent. A háború ideje alatt a táncos összejövetelek száma kevés volt. A háborúból hazatérő férfiak a táncéletbe már nem kapcsolódtak be aktívan, így a hagyományozódás rendje megtört. A két világháború közötti években a falu értelmiségének a táncélet alakításában volt szerepe. A húszas évek után a faluban élő jegyző és tanítók több éven keresztül szüreti bált és felvonulást rendeztek. A tanítók színdarabok és kultúrműsorok rendezésével jelentettek komolyabb változást a táncéletben. Az általuk betanított színpadi táncok rövid időn belül az egész faluban elterjedtek, bekerültek a bálok táncrendjébe és a második világháborúig, minden táncos összejövetelnek legkedvesebb táncai voltak (pl. birkástánc). A húszas évek elején (1922-ben) a tánciskola radikálisan megváltoztatta a falu táncéletét. Annak ellenére, hogy nem járt minden fiatal tánciskolába (főleg az iparosok és módosabb gazdák gyerekei látogatták), a polgári társastáncokat fokozatosan az egész falu elsajátítota. A polgári társastáncok elterjedése azt eredményezte, hogy a régi hagyományos táncok kezdtek kiszorulni a táncrendből. Több régebbi tánc, mint pl. a váskatánc vagy a verbunk egyre inkább már csak jelentősebb ünnepi alkalmakkor, pl. a lakodalommal fordult elő. Az idősebbek még táncolták ugyan, de egyre kevesebbszer került elő, s ha előkerült, már csak bemutató jelleggel. A mulatságokon fokozatosan a tánciskolás fiataloké lett a vezető szerep, akik új divattáncokat és új táncillemet kezdtek terjeszteni. A modern társastáncokat a legidősebbek már nem voltak képesek és nem is akarták megtanulni, így lassan ők a táncéletből kiszorultak. A következő generáció természetszerűleg elsősorban a divattáncokat igyekezett megtanulni. A tánctanítás ettől kezdve tehát nem a legidősebbek feladata volt, így a hagyományos népi táncok lassan a táncrendből kiszorultak. Ez természetesen nem következett be egyik napról a másikra. A hagyományos népi táncok ezt követően is megmaradtak az idősebbek hagyományában. A második világháború jelentette Tardoskedd táncéletében a következő fordulópontot. Úgy mint az első világháború alatt a táncösszejövetelek, a bálok, teljesen elmaradtak. A második világháború után a társadalmi fejlődés és a falu gyakoribb érintkezése a várossal gyors kulturális fejlődést hozott magával. Elmaradtak a régi táncalkalmak, a bálokat teljesen modern formában rendezték meg (meghívóval, báli ruhába öltözve). Természetes, hogy ezekről a bálokról az idősebb emberek, akik a régi közösségi szokásokon nőttek fel, elmaradtak. Tardoskedden a hagyományok és a hagyományos népi táncok a második világháború után kezdtek elszürkülni. A világháború után felnövő nemzedék egyre kevesebbet őriz meg a hagyományból, a polgári társastáncokat kedveli. A táncolás stílusában azonban a régi táncok mozgásbeli sajátosságaiból sokat megőriznek. A mai 50-55 évesek egészen különös mozgásmódbeli sajátosságokkal táncolják a városi táncokat. A fiatalabb korosztálybeliek a régi gazdag motívumkincsből már csak a kétlépéses csárdást tudják, azt is ritkán táncolják, azonban a legidősebb generáció tagjai, akik még a hagyományos formák ismeretében nőttek fel, ha egy-egy lakodalomban résztvesznek, még a régi táncrendnek megfelelően táncolnak. Sok hagyományos formát elhagynak ugyan, de régi kedvelt táncaikat, a verbunkot, váskatáncot és a friss csárdást még ma is mindig eljárják. Az utóbbi évek folklorizmusbeli törekvéseinek hatása a tánckultúrában is megnyilvánult. Az 1956-ban létrejött tardoskeddi táncscsoport számos fiatalt bevont munkájába, és ez bizonyos fokig felkeltette a falu lakosságának érdeklődését hagyo-