Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Méry Margit: A tánc egy mátyusföldi közösség életében

A falu táncéletében legfőbb szerepet a kocsmák töltötték be. Minden jelentős össze­jövetel, bál ott zajlott le. A falu lakossága a rendszeresen megrendezett bálokon kí­vül (búcsú, farsang, húsvét) minden vasárnap délután a kocsmákban jött össze a rendszeres vasárnapi táncra, természetesen szigorúan betartva a települési rend sze­rinti elkülönülést. A nemek külön válása nem annyira a táncban való részvételben mutatkozott meg, mint inkább a tánc megrendezésénél vállalt aktív és passzív szerepben. A legények dolga volt a bál megrendezése, a zenészek megfogadása, a helyről való gondosko­dás. Ezzel szemben a lányok az előkészületi munkákból semmit nem vállaltak, csu­pán részt vettek a bálon. Ezen felül az elkülönülés csupán annyi volt, hogy a báli szünetekben különváltak a leányok a legényektől. A közösségi szabályok egy-egy korcsoportra vagy települési rendre egységesen vo­natkoztak, de azon belül mindig akadt egy-két személy, aki kitűnt ügyességével. Ezek voltak az ún. első legények, s irányító hatásuk nemcsak a táncéletben, de a közösségi élet egyéb területén is megnyilvánult. Az az ifjú, aki első legényként tán­colt a kocsmában, annak az egyházi szertartásoknál is (pl. úrnapi körmenet, búza­szentelés) rendező szerep jutott. Különösen nagy feladat hárult rájuk a bálok meg­rendezésénél és lefolyásánál. A századfordulón a gyorsabb ütemű társadalmi fejlődés hatására fokozatosan szo­rultak háttérbe a táncélet régi közösségi csoportjai. A parasztság nagy részének erős polgárosodása következtében rétegellentétek alakultak ki. Előbb az iparosság, majd a velük lépést tartó módos gazdag paraszti réteg vált ki a paraszti közösségből. 1907-ben megalakult az iparoskör, majd még ez évben a földművesek gazdakört létesítettek, s ezek lassan nemcsak a politikai életnek, hanem a táncéletnek is köz­ponti helyeivé váltak. Az egyes rétegeknek a kulturális életben vállalt szerepe nagy­mértékben hozzájárult ahhoz, hogy külön-külön rendezzék meg a táncos alkalmakat, így folyamatosan megszűnt a települési rend szerinti tagozódás és létrejöttek az em­lített társadalmi körök. Amíg korábban a kocsmák, a falu egy-egy utcájának fiatal­jai között oszlottak meg, 1907-től kezdve már az iparoskör, gazdakör, legényegye­sület és a zsellérek találkozó helyeivé váltak. A mulatságot tehát nem a települési rend szerint rendezték, hanem az említett társadalmi csoportok a saját meglehető­sen zárt körük számára bérelt kocsmában. Annak ellenére, hogy minden társadalmi csoport külön rendezte mulatságait, ez kezdetben a táncokban lényeges változást nem eredményezett. A táncéletben a falu teljes közössége részt vett. A legszegényebb társadalmi réteg is bérelt kocsmát, ahová rendszeresen eljárt táncolni. A táncéletnek ez az intenzitása hozzájárult ahhoz, hogy a tánc változása egyformán következett be a társadalmi rétegeknél, az új táncformák társadalmi elkülönülésre való tekintet nél­kül egyaránt megjelentek. Tardoskedd táncéletében a következő nagy változást 1908-ban az ún. Egylet, a falu kultúrházának felépítése jelentette. Ettől az időtől kezdve a bálok színhelye el­sősorban a kultúrház volt. Az a körülmény, hogy a mulatságokat a kocsmáknál jó­val tágasabb Egyletben rendezhették, magával hozta azt a lehetőséget, hogy a falu lakosságának nagy része egyszerre egy helyen vehessen részt a mulatságon. Ez a tény még inkább lehetővé tette, hogy a táncéletből ne maradjon ki senki. Minden jelen­tősebb mulatságot, mint pl. a búcsúi, húsvéti, pünkösdi és farsangi bálokat ott ren­dezték. Annak ellenére, hogy az Egyletben rendezett bálokon úgyszólván az egész falu részt vehetett, a bálokat bizonyos napokon egy-egy kör rendezte. Törvényszerű volt, hogy a farsangszombati bálnak az iparoskör, a farsangvasárnapinak a gazda­kör, a farsanghétfőinek pedig a legényegyesület volt a rendezője. Abban az időben pl. egy iparosbál már nem azt jelentette, hogy ott csak az iparosok vehettek részt, inkább csak azt, hogy a bevétellel az iparoskör rendelkezett.

Next

/
Thumbnails
Contents