Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

A. Püski Anna: Kátai Gábor krónikás könyve

1. Kátai Gábor é ez a Krónikás könyv 2. Emlékezetes dolgok ezek ezek és krónikák Ezt hallottam az öreg emberektől hogy az i70odik esztendőben raboltael kardszagot a tatár akik el futhattak rakamazra mentek és ott laktak kilentz esztendeig, a várost pedig a tatár fel égette elpusztította az iyiodik esztendőben jöttek haza a kik rakamazon voltak' és az aszszonyszállási telken

8 teleltek egy télen és akkori a kangur

9 kút az i7iidik esztendőben jöttek bé ide a városra az ólta lakunk itt akkori a nagy vínkert a kis vint azután fogták az hármat pedig 1772 be osztották tavaszszal,

1

'' A Templom pedig készültel i797be fel is szentelték mintszent napján abba az esztendőben,

11 Én Kátai Gábor születtem 1798ha martzii i2dik napján Kátai Jósef született i8o2be februáríusba, A Palatínus itt járt 1805be akkor ajándékozta kardszagnak az oszlopot

12 akkor készült a miszárszékis az üllőbe volt ások dinye i8o8ba és kilentzbe

13 3. 181 ibe tavaszai osztották az agyagos kertet és az harmat hegyesbor felől, i8i2dikbe Április iodik napján olyan 7 Karcag lakóinak életében a török háborúk utolsó aktusa vált legemlékezetesebbé. II. Musztafa szultán 1697-ben sikertelen kísérletet tett Magyarország visszahódítására. A hadjáratban részt vevő Maros-Tisza közi tatár csapatok felégették az útjukba kerülő nagykunsági falvakat. 1697. szeptember 12-én mintegy 800 karcagi lakost hurcoltak török-tatár rabságba a támadók a nagykun kapitánnyal és a községi jegyzővel együtt. Jóformán csak a gyerekek menekültek meg s az a 37 felnőtt, akik Páti Miklós lelkész és tanító vezetésével a templomba menekültek. A megmaradt 37 lakos már 1698-ban 100 elhurcolt karcagit kiváltott a rabságból, de pl. a jegyző 30 év elteltével tért vissza. A Rákóczi szabadságharc időszakában a császári hadvezetés veszedelmes ellenállási központnak vélte a Nagykunságot, s a délvidéki szerb csapatokat gyakori támadásokra vetette be az itt gyülekező kurucok ellen. A fejedelem az állandóvá vált támadások miatt az egész Tisza mentét kiürítette és a Kunság lakosságát a rakamazi táborba telepítette. A táborban az odamenekült falvak lakossága megtartotta községszervezetét, s az egyes települések lakosai csupán a szatmári békekötés után 1711-ben tértek vissza falvaikba. A történeti adatok arra utalnak, hogy Karcagon a rakamazi kitelepítés diőszakában is maradt lakosság, így elképzelhető, hogy a hazaköltözésnek a krónikában rögzített 1710. évi dátuma helyes. S2ML, Madarasi határperiratok B. 1. I, ES2E 1951, TÓTH e. n., H. 84-85. SZENTESI TÓTH 1940, 37-38, GYÖRFFY I., 1941, 63-96. 8 Elpusztult kun település Karcag határában. Először egy 1506. évi határperben említik. GYÁRFÁS 1883, 722-725. TÖTH e. n. II., 3. GYÖRFFY L., 1956, 32. 9 A „kangur" eredeti kun szó, feltehetően a tulajdonos családneve. ,,A karcagi Mándoky családnak ősi neve Kongur." RÁSONYI 1981, 130. 0 BELLON 1973. n5-116. A város körül félkörívben 9 zárt kert terül el. Ezekben szőlőt és gyümölcsöt termelnek, itt veteményezik el a zöldségfélét, s más konyhakerti növényeket is. 1 SZENTESI TÓTH 1940, 91-95. A Kátai által említett templom az 1743-ban elkezdett és 1747ben befejezett református templom helyén épült, amelyet gyengének bizonyult és megromlott boltívei miatt le kellett bontani. 2 SZENTESI TÓTH 1940, 81-91. József Nádor a kunok főbírája 1805. július 16-án országjáró körútja során meglátogatta Karcagot és ott töltötte az éjszakát. Engedélyezte, hogy a város ebből az alkalomból emlékoszlopot állítson. A nádor oszlopot 1849. május 9-én a függetlenségi nyilatkozat kihirdetését követően a népharag döntötte le. 3 A karcagi dinnyetermesztés jelentőségére Fényes Elek is felfigyelt: „Egyébiránt sárga- és görögdinnye nagy bőséggel van, s Kisújszálláson és Kardszagon egy Takács nevű görögdinnye faj a magyar országi leghíresebb dinnyékkel vetekedik." FÉNYES 1839, 130-131. A karcagi dinnyetermesztésre 1763-tól vannak adatok. Ezeket Bellon Tibor gyűjtötte össze. Lásd BELLON 1973. 96-98.