Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Voigt Vilmos: A folklorisztika egykor és most

VOIGT VILMOS A FOLKLORISZTIKA EGYKOR ÉS MOST „A népköltészet, a természethez hasonlatos, úgy, amint létezik, rendelkezik naivsággal és bájjal, amelyek által a művészileg legtökéletesebb poézissal válik egyenrangúvá." Ezzel a mondattal kezdődik a tulajdonképpeni népköltészetkutatás Európában. Az esztétikailag is elgondolkodtató kijelentést HERDER illeszti 1778-ban megjelent Volkslieder című gyűjteménye élére. Maga a kétkötetes válogatás mintegy másfélszáz dalt tartalmaz, német és nem német költeményeket, népköltési és műköltési alkotásokat egyaránt. Német népballada, litván lakodalmi dal, spanyol románc, skót bölcsődal, Simon DACH bájos plattdeutsch verse, az Annchen von Tharau, SHAKESPEARE több dala és drámarészlete, az Edda rövidebb vagy hoszszabb részletei, a legrégibb ismert lapp népdal, szász bányászdal, a GOETHÉt is megbabonázó délszláv népballada, az Aszan Aga, a IV. Henrik francia királynak tulajdonított bájos francia hajnali nóta, középkori latin diákvers, grönlandi siratóének, SAPPHO töredékei, az Erikönig egy dán népi változata, OSSZIÁN borongós dalai, PERCY gyűjteményének leghíresebb régi angol balladái, észt, perui és olasz népdalok követik egymást a kötet lapjain. HERDER hagyatékából ezen kívül még kamcsatkai és madagaszkári dalok, cseh történeti monda, és egész gyűjtemény európai népdal is előkerült: ezeket nem volt már ideje a készülő bővített kiadásba illeszteni. Csakugyan ülik e munkára a később hozzátapadt cím „A népek hangjai dalaikban". HERDER és kortársai szemében minden nép egyenrangú, minden népnek megtalálható sajátos költészete, amelyek között nincs értékben különbség. Ezért követi egymást német és nem német dal, ismert szerzőtől származó, és ismeretlen emberektől éppen csak hallott szöveg. A felvilágosodás napfényes szemlélete ez: egyenlőség, testvériség és demokratizmus állnak őrt a megszülető népköltészetkutatás, a folklorisztika bölcsőjénél. A népköltészetre már korábban is felfigyeltek Európában. A fenti idézet sem HERDERtől származik, ő csak mottóként említi MONTAIGNE esszéiből az azóta híressé vált sorokat. Gyűjteményének előzményei (PERCY angol-skót balladakötete 1765 februárjából, az OSSZIÁN-divat, a kortársi német népdalgyűjtések) már sokmindent előlegeznek HERDER mondanivalójából: mégis az ő érdeme, hogy először fejti ki félreérthetetlenül és részletesen: szükség van a népek költészetének, kultúrájának összehasonlító tanulmányozására, ö adja meg e leendő új szellemi érdeklődés demokratikus alaphangját is. Gyűjteménye még különben sem csupán egy szűkkörű tudomány eseménye, rendkívül nagyhatású az egész szellemi élet számára. A 19. században azután a folklorisztika különböző utakon fejlődött tovább. Mindjárt azzal kezdődött a változás, hogy a nemzetközi, világméretű érdeklődés kifejezetten nemzeti kutatássá változott. Németországban e fordulat a GRIMM-testvérek nevéhez fűződik, akik 1812-ben megjelent mesegyűjteményükben a földgolyóbis helyett a házitűzhelyt választották népköltési érdeklődésük szférájául. Az esztétikai