Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Makoldi Sándor – M. Papp Gizella: Egy szuszék etnológiai elemzése

MAKOLDI SÁNDOR-M. PAP GIZELLA EGY SZUSZÉK ETNOLÓGIAI ELEMZÉSE A szuszék (régi értelműen: szekrény, szökröny) egy ácsolt láda, ősi bútordarabunk. Léte nyomonkövethető Európából visszafelé időben és térben a római korba, Görögországba, Egyiptomba. (A Szépművészeti Múzeum is őriz egy egyiptomi ácsolt ládát, szarkofágot.) Európai múltjával részletesen K. CSILLÉRY Klára foglalkozott (Az ácsolt láda. MTA II. o. közi. II. 1951. 230-284). Ez az út azonban Ázsia felé még tovább követhető, ezt LÜKŐ Gábor dokumentálja (Anya és csecsemőóvó képek a régi magyar szekrényeken. Orvostörténeti Közlemények 1975.). A két tanulmány alapján is elmondhatjuk, hogy ez a ládatípus mindenütt előfordul azon a területen, melyhez a magyar kultúra is kapcsolódik, akár legkorábbinak behatárolt időperiódusában is. Csapolt, ácsolt szerkezete megegyezik zsilipéit falu faházainkéval, melyeket szétszedve már a honfoglaló magyarság magával hozott annak idején, téli szállásul. A láda háztető alakú fedelével (melynek funkciójára a kutatók nemigen tudnak választ adni) csak léptékben különbözik a háztól, formailag, analógok és a tartalmi azonosság is szembetűnő, ha arra gondolunk, hogy a ház foglalja magában a család életét, a láda a család életét biztosító kellékeket, sok esetben gabonáját, az „életet". A szuszék szó gabonatartó értelmű, mely sok esetben háznagyságú gabonatárolót is jelent. Magyarországon a szekrény elnevezés az elterjedtebb, melyet ruhásláda értelemben emlegetnek. írásos adatok is szólnak róla, hogy a középkorban pl. ácsolt ládát kapott a menyasszony kelengyeládaként. Sokszor ez volt egyetlen személyes vagyona is életében, ezért számára ez nagyon fontos darab volt. Az sem lehetett közömbös, hogy milyen ábrákkal látták el az ő ládáját, mert e jelek későbbi életében saját személyének megkülönböztető jeleivé is váltak. Harmadik ismert funkciója a ládának, hogy koporsóul is szolgált. A paziriki kurgánban, az Altajban éppúgy, mint ugyanakkor Egyiptomban, és később, a középkorig Európában is. Érdekes azonban, hogy az egykori Gömör megyéhez tartozó Trizsben egy adatközlő még ma, 1981-ben is koporsóládaként nevezte meg. Kelengyeládaként az emberi élet fő eseményéhez, a házasságkötéshez, az önálló élet megkezdéséhez kapcsolódott, később esetleg élelmet tároltak benne, de ugyanabba a ládába temetkeztek is az élet végső nagy fordulópontján. Nem akármilyen szerepkör ez, nem csoda tehát, hogy az ősidőktől máig fennmaradt, ábrakészletében is szinte változatlan formában. Csak jelen korunk fogja, úgy tűnik, rohamosan, egy-két évtized alatt kipusztítani. A ma fellelhető népi ácsolt ládák díszítése alapvetően geometrikus jellegű. Ez a tény nem következik pusztán a fafaragás technikájából, hiszen Erdélyben, Erdővidékről ismerünk egészen szabad rajzú ácsolt ládákat is. Gömörben, ahonnan a később elemzendő ládánk származik, a ládák mind jellegzetesen „geometrikus" mintájúak, míg pl. a fejfák vésetei szabadrajzúak és geometrikusak is egyaránt, hiszen meg tudtak mindent faragni a „vaspennával", ahogy ezt Demeter Sándor, az egyik trizsi fej fafaragó mondotta. A gömöri magyar ládák mellé tehetjük azonban a