Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Bencsik János: Adatok a délborsodi falvakból a paraszti árutermelés és piacozás ismeretéhez

utaltságot hangsúlyozta az is, hogy a Tisza jobbpartján, a Sajó és az Eger-patak közötti tájon nem épült vasútvonal, a lakosság így viszonylagos elzártságban maradt, alig vagy egyáltalán nem járhattak el a faluból távolabbra dolgozni. A többség mindenképpen arra kényszerült, hogy kisebb-nagyobb földterülete (nem egyszer kevéske gyümölcsöse) és az állatai hasznából éljen meg.

25 Az effajta megélhetési (vagy csupán értékesítési) kényszer a dél-borsodi falvakban tapasztalható belterjességre való törekvés, az intenzív kertkultúra meghonosításának alapvető társadalmi-gazdasági oka. A Tisza két partján levő települések egymásrautatlságának más okai is voltak. Tiszadorogma és Ároktő számára a közeli Mezőcsát (sokáig mezőváros) nem jelentett nagyobb lehetőséget, hiszen a helybelieknek is kiterjedt szőlőskertjük volt.

20 Miskolc pedig szinte az 1950-es évekig, a rendszeres autóbuszközlekedés megszervezéséig e falvak népének nehezen megközelíthető maradt. Bizonyos orientáció természetesen Borsod megyén belül is megfigyelhető már a századforduló táján is. így Tiszabábolna és Mezőkövesd, Ároktő és Mezőcsát, Tiszaszederkény és Miskolc között volt némi gazdasági kapcsolat, elsősorban a falvak árut kínáló lakossága szorgalmazta ezt a kapcsolatot. A paraszti piacozásban általános gyakorlat volt az, hogy a heti piacokra csak az asszonyok jártak. „Csak az asszonyok voltak befogva batusoknak" - mondották adatközlőim. A férfiak közül csak az kötött batut a hátára, akinek a felesége beteges volt, „el volt tehetetlenedve". A férfiak feltétlenül elmentek a piacra, ha szekérrel szállították az árut. A dorogmai lányok éppenúgy nem jártak az egyeki piacra, mint a palkonyai lányok Polgárra. „A gyerekek nem igen törődtek azzal, hogy mit hogyan, s milyen áron adjanak el, ezért szüleik nem bíztak rájuk ilyesmit."

27 Az ároktöviek másként vélekedtek. Onnan már a lányok is jártak piacozni Csegére. Sőt gyermekek is, segítették az anyjuknak vagy idősebb testvérüknek cipelni a batut. Vágási Petemé adatközlőm 11 évesen, idősebb lánytcstvérével járt először (aktív résztvevőként) a csegei piacon. 2 év múlva már egyedül is elengedték áruval. „Ha édesanyám nem érkezett, akkor én vittem át Csegére a portékát."

28 A gyermek olyan árut cipelt, amely nem volt kényes, törékeny, illetve amit nem kellett kasba pakolni (pl. káposzta), s amely könnyebb (fajsúlyú) is volt. Mégis azt kell mondanunk, hogy a rendszeres piacozást általában akkor kezdték a nők, amikor férjhez mentek. „Én 1922. november 11-én esküdtem, s mint újasszony kezdtem az egyeki piacot járni. Az anyósom még élt, a földet ők használták. Mi meg úgy éltünk, ahogy tudtunk."

29 Ha terhesek voltak, akkor is mentek batulni, majdnem az „utolsó percig". Ilyenkor kisebb pakkal indult. Csupán akkor maradt el a piacról, amikor már várandós volt. Függetlenül a megerőltető fizikai munkától, szerettek piacra járni az asszonyok. A férfiak évődtek is velük, hogy egy meszelőért képesek átmenni a csegei piacra. Úgy emlékeznek a piacot járó palkonyai asszonyokra Polgáron, hogy sötét, csaknem fekete ruhába öltözötten, „libasorban" mentek, fehér hátiruhába kötött teher25 BENCSIK J., Az „Irigyli" szőlőskert, 94. 26 A tárgyalt települések gyümölcsfaállományának sűrűsége kh/db; 1895-ben: Ároktő 0,61 db/kh, Tiszabábolna 0,23 db/kh, Tiszadorogma 0,559 db/kh, Tiszapalkonya 0,67 db/kh, Tiszaszederkény 1,45 db/kh; Egyek 0,56 db/kh, Polgár 0,11 db/kh, Tiszacsege 0,15 db/kh, Tiszafüred 1,34 db/kh. FÉNYES Elek im., I. 202. Mezőcsát „határá(ból) .. . 693 hold szőlő . . ." 27 Baratiné 28 Zeleiné 29 Baratiné