Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Szilágyi Miklós: A halászati tilalmak és a napi gyakorlat

jeli halászat esetén viszont 10 hétig is eltart egy háló. Ezekhez képest már nem is túlságosan lényegi érv az a meteorológiai megfigyelés, hogy a vízen hullámokat korbácsoló vihar - ilyenkor lehetetlen halászni - éjszaka lecsendesedhet, s ezt a várt kedvező alkalmat halaszthatatlanul ki kellene használni.

00 A bátaszéki és bátai tereziánumi uradalom halászati bérlői (Lambert József és tizennégy társa), valamint a szekszárdi alapítványi uradalom bérlői (Arnold Antal és 16 társa) - a névaláírásokból valószínűsíthetően mindannyian tolnai német halászok - szószerint egyező előterjesztéseket nyújtottak be. A jogi frazeológia, az intézkedést ,,az iparág és a jog természetével" ellenkezőnek minősítő kérvényformula nyilván nem a halászoktól származó, a hagyományos tapasztalatokra hivatkozó érveket azonban csak ők diktálhatták a kérvény jogász megfogalmazójának. A nappali hajóforgalom aligha lehetett ekkortájt olyan nagy, hogy emiatt ,,a nagyhalak rejtek helyre szorítatnak", azt viszont sokszor tapasztalhatták, hogy nappal „csak az oktalanabb kishalak kerülnek legtöbbször hálóba". Okkal általánosítottak tehát: „a halfogásra bizonyos időszakok és helyi viszonyok között legalkalmasabb [az] éjjeli idő." Ök is hivatkoztak arra, hogy a nappali hőségben való halászat „kegyetlenül tizedeli az azzal foglalkozókat és számtalan családapát tett már munka és keresetlenné". Ha szánalomkeltésre számítóan túlzó is az ilyen megfogalmazás, az egészségügyi megfontolásoknak talán mégiscsak lehetett valamelyes szerepe az éjszakai halászat elterjedésében, kedvelésében. Végső érvük a törvénynek az orvhalászat meggátolását célzó fő tendenciájára apellál: ha ők nem lehetnek éjjel a vízen - hangsúlyozták - „a halterületek az éjet kereső rabló halászoknak esnének martalékául."

01 Iskum József paksi halásznak és 16 társának (Dunaföldvártól Bátya határáig bérelték a Nagy-Dunát) szintén az volt a véleménye, hogy „az éjjeli halászat megtiltása . . . alig szolgálhat biztosítékot" a halpusztítás meggátolására, „hanem igenis tönkre teszi s kenyerétől fosztja meg a halász iparosokat és ártatlan családjait." Általános tapasztalatnak mondják azt a „köztudomású tényt", hogy nappal „az éber hal a halászt és hálóját észrevevén természeténél fogva ösztön szerűleg menekül", majd ők is hivatkoznak a hőségre, mint a halászokat egészségileg károsító tényezőre. Cáfolhatatlannak tetsző érvük, hogy ,,a háló és szerszám javítása csakis nappal végezhető", s mivel „a hét legnagyobb részét" javítással töltenék, alig maradna „egy héten egy nap" a halászatra."

0

'

2 A heves tiltakozásoknak - és az előzetes mérlegelés hiányának

03 - az lett a következménye, hogy a földművelési miniszter (erre egyébként a törvény meghagyta a lehetőséget) már 1889. szeptember 13-án felfüggesztette a tilalmat a Dunán Orsovától a Ferenc-csatornáig, a Tiszán a torkolattól a Ferenc-csatornáig, a Dráván és a Balatonon (vagyis ekkor elsősorban a határok közelében), majd pedig 1891. április 11-én minden jelentősebb halasvízre kiterjesztette a feloldást. (E kiegészítés szerint „a Duna folyamon . . . felfelé az ország határáig, a Rába folyón Győr sz. kir. város határán belül, a Fertőn, a Murán, a Maroson a Tiszába való torkolástól egészen Arad és Hunyad vármegye nyugati határáig, a Tisza folyón .. . felfelé a Szamos torkolatáig ... a Temes folyón a Berzava csatornától ... a Duna folyóig", 50 TML Alisp. ir. 686/1889. 51 TML Alisp. ir. 686/1889. j 1 TML Alisp. ir. 686/1889.