Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Farkas József: Adatok a szatmári szekerekhez
holynáí lehetett vóna menni az erdőnél, de nagy víz vót, rossz út vót. A gerendák 14 méter hosszúak vótak, meg sarkos vót, így a kerek nem fordult alá. Csaholynál az embereket fel kellett kőtenem, hogy a szekér hátulját vegyük odébb, hogy el tudjunk fordulni. Az ilyen szekerek alá 60 kilós tengelyeket tettünk. Ez azért vót, mert az utak is rosszak vótak akkor még, meg követ is sokat szállítottunk. Az uradalmakban használták még a törekhordó szekereket is, ezt brek szekérnek mondták. Akkor jöttek ezek az erdejiek, fatengelyű szekerekkel. Az azért vót jó, mert hegyes vidéken nem tudják a vastengelyűt használni. A fatengelyűnek lengése van, így jobban igazodik az úthoz. Itt a faluban csináltak még rünk szállító szekeret is. Az ilyen szekérnek a kerekei kisebbek voltak és a küllők vastagabbak benne. A tengelyek vastagabbak vótak alatta. Vót itt a grófi erdő, olyan rünk fák vótak benne, hogy a rünk szállító szekérbe sem fért bele. A rendes méretű szekér a faluban 7 sukkos vót, vót 8 sukkos is, de csinált valaki 9 sukkosat is. Előfordult, hogy valakinek a 9 sukkos szekere nem vót nagyobb mint az enyém a 7 sukkos. A sukk egy mérték, olyan mint az arasz, attól függött kinek milyen vót a keze nagysága. Vót még olyan kis futószekér, de ez csak vendégségre, vagy kirándulni a városba kellett. Annak a hátsó meg az első saroglyája görbe vót. Kast háncsolt, fejjér vesszőből csináltak hozzá. A kasokat a szekérbe mi csináltuk apósommal. Az öreg nagyon szerette csinálni. A mi kasunknak kiemelt vége vót. A kaskötő deszkát még valamék esztendőben használtam el. Ki vót fúrva a deszka ahogyan a kasba mennek a pacák. Ebbe beleállítottuk a vesszőt hegyivel is, meg a végivel is, onnan indultunk meg. Megszedtem a vesszőt, egy kiskashoz négyszáz, egy nagykashoz ezerkétszáz szál sencm vékony, senem vastag vessző kellett. Ebbe kökényfábul pacákat csináltunk, meg meghajtva negyvenkettős drótot tettünk, hogy ha a páca el is törik, ne engedjen széjjel. A kas ha nem ilyen lett vóna, amikor a krumplit meg a répát vittük a vitkai állomásra a maszek világba, két kasra rakodva, amire még ódaldeszkát is tettünk ormósra rakva a szekeret, mikor leborítottuk széjjel ment vóna. Répábul én áltáljában 24-25 mázsát rakodtam a szekérre, a kicsi kast tettem előre, a nagyot meg hátulra, úgy hogy egymást jól fedjék, takarják. Kihúztuk a saroglya gombig, meg még egy tenyérnyivel tovább is. Akkor a lőcs mellé való deszkát feltettük. Ez úgy vót megcsinálva, hogy a lőcstül nem tudott elmozdulni mivel tartotta egy oda szegeit kis deszka még. A deszka szélessége attul függött, hogy kinek milyen vót a jószága, mennyit bírt. Úgy megraktuk a szekeret ormósán, hogy úgy ültünk rajta mint a lúháton. Soha nem hullott le egy sem, mert sorba raktuk, így egyik fogta a másikat. A vitkai hídnál vót a nagy próba, oda bizony csak két jó lú tudta felhúzni a szekeret. A krumplit ugyanígy raktuk a szekérre, persze gombos villával. Amikor megraktuk még egy sor zsákot is tettünk felülre. Ebbül is felraktunk 20-25 mázsát. Követ hoztam harminc mázsát is Kaszonybul. A csüves tengeribül mán kevesebb ment fel a szekérre, mivel az könnyebb is vót, de 18 mázsát azért abbul is felraktam. A tengerit is a kasba öntögettük, deszkát tettünk ennek is, vót úgy hogy még ezen felül a deszkához egy sort még odaszurkáltunk felállongatva. Ennek az áldozata lettem, megemeltem magam, mert bizony sokszor vót úgy, hogy magamba kellett a teli szekeret felborítani." A szekér készítéséről és használatáról napjaink legidősebb földművesei még hasznos adalékokkal szolgálnak. Rövid idő múltán a szekér teljesen eltűnik a népi használatból, s csak a múzeum gyűjteményei őrzik meg az utókor számára.
