Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Nagy Olga: Szempontok a paraszti értékrend vizsgálatához

és szabályok alapján vizsgálták a falu életét, és büntetéssel, megtorlással kényszerítették a vétkeseket az „erkölcs" előírásainak betartására. De emellett egy helybeli hatóság is őrködött az erkölcs szigorú betartása fölött. A történelmiség fölidézése még azzal a haszonnal is jár, hogy szembesítve a mával, kiderül: a régi erkölcsi mérce sokkal szigorúbb volt; a hatóság figyelme kiterjedt olyan „vétkekre" is, amelyeket ma már sem a hatóság, s - tán nem véletlen - sem a közvélemény nem tart számon. így például a vétkek között szerepelt a káromkodás, a templomkerülés. De szerepelt a megesettség, mégpedig súlyosbítva, ha többször is: kétszer vagy háromszor történt meg ugyanazzal a nővel. Szerepelt a gyermek-szülő viszony is és így tovább.

13 E történelmi szigor nyomait még őrzi az emlékezés: például a tolvajnak hátára kötötték a lopott holmit és megszégyenítésül végighordozták a falun. A kalodára, a vesszőzésekre, megcsapatásra, a faluból való kiűzésre már inkább csak történelmi források vannak. A világi hatóságtól kimért fizikai megszégyenítésnél talán még súlyosabban hatott az egyház által gyakorolt lelki ráhatás. Érdekes módon az egyház a legszívósabban, néhol máig a nemi erkölcs ellen vétőket büntette. A református falvakban két eszköze is volt erre: a kiprédikálás és az ekklézsiakövetés. A kiprédikálás azt jelentette, hogy vasárnap a lelkész megintette a vétkezőket, s ezt, legtöbbször névtelenül, de úgy, hogy a falu rájuk ismerjen, a prédikációjába is belefoglalta. BORNEMISZA Péter Ördögi kísértetek című könyvében

1

'

1 a kísértések felsorolásánál és tárgyalásánál mindig valóságos, megtörtént esetekből indul ki, rámutatva a vétkek büntetésére is. Ezek a történetek is valójában kiprédikálások voltak. Manapság már ritkán történik meg konkrét eseteknek a prédikációba foglalása; ehhez a lelkész különös bátorsága és nagy tekintélye szükséges, mert a falu általában ellenáll a kiprédikálásnak. Az ekklézsiakövetésnek nemcsak komoly történelmi múltja van, de a Maros és Küküllő menti református falvakban még ma is előfordul. Régen az ekklézsiakövetés a templomi gyülekezet színe előtti nyilvános bűnvallás volt, ami megszégyenítő jellege miatt erősen súlyos büntetés volt. Aki nem követte meg az ekklézsiát, azt nem eskették meg és nem vehetett úrvacsorát.

15 Mindezeket a külső ráhatásokat: a különböző, az egész közösség előtt végbement lejáratást, megszégyenítést nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel ez hosszú időre stabilizálta a közösség minden tagja számára kötelező erkölcsi szigort és az számukra kötelező normává szentült. A közösség nem a szigor gyűlöletes voltát látta ebben, hanem szinte metafizikus istenverést. Mindezek más- és másként működtek közösségek szerint, de befolyásukat, ha meg akarjuk érteni a paraszti értékrendet, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyén viszonya a közösségi értékrendhez A hagyományos paraszti közösségekben nem egyéniségek, de - Erdei Ferenc kifejezésével élve - „szerepek" alakulnak ki. Ezeket a közösség egyedei csak részben formálhatják, a döntő az örökség, amely egyedeire hagyományozódik s melynek 13 IMREH István: Erdélyi hétköznapok 1750-1850. Bukarest, 1979- 25-36. 14 BORNEMISZA Péter: Ördögi kísértetek. Budapest, 1977. Lásd még: TÁRKÁNY SZŰCS Ernő i. m. 802-804, ahol különböző közösségekből példák özönével mutatja be a világi hatóságok megszégyenítési módjait. 15 TARKÁNY SZŰCS Ernő i. m. 807. Számtalan példát hoz fel az eklézsiakövetésre.