Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Hegyi Imre: Fejezetek a Bakony erdei állattartásának történetéből

Hát hogy hínak öcsém? Erdős Mózes vagyok, feleié a kérdezett; mire a számadó nagy tisztelettel levévén kalapját s azt mondta: Éltesse az Isten nemzetes uramat, ismerem a híréből és ne haragudjék rám, hogy magam fajtának néztem. Dehogy haragszom öregem, hisz én is a maga fajtája vagyok, mert hát én is juhász legényeket akarok fogadni a magam birgéi mellé. Erdős Mózes híres ember volt Pest vármegyében gazdagságáról, mert volt neki legalább 300 falka birkája. Fia, gondolom Mihály, Duna-Vecsén halt el a hatvanas évek elején."

56 Egyes juhászok nem szívesen szolgáltak a Mezőség itt-ott fátlan, sík területein, szívesebben mentek a Bakonyba, Vértesbe, ahol eldugott, félreeső erdei kis pusztákon kellemesebben töltötték idejüket, a legelő is jobb volt, mint a Mezőföld homokos vagy vizes rétségeinek növényzete. Legnagyobb méretű birkanyájaik voltak a gr. Károlyiaknak Fejérvárcsurgón, ezek feljártak az Északkeleti-Bakony magasan fekvő legelőire; Nádasdladányon a Nádasdyaknak, Palota környékén a Zichyeknek, egyik ága a családnak Nagyvázsony környékén bírt uradalmaiban, Rédén és környékén az Esterházyaknak. A Vértesben és előterében a Csákvár-központú Esterházy-birtokok tenyésztettek sok birkát a zámolyi és gánti mezőségeken. Számuk több tízezerre rúgott, a velük foglalkozó személyzet: a pásztorok külön kasztot képviseltek a puszta cselédségén belül. A falvak telkes, földdel bíró gazdái azonban nem vették figyelembe a pusztai cselédség körében kétségtelenül meglevő tekintélyüket, noha alkalomszerűen, ha arra szükségük volt, szaktudásukat igénybe vették. A szeptemberi juhász-szegődés a pitykés, gombos, rajthuzlis, erre az alkalomra kikent-kifent céhes juhászok országos, eseményszámba menő összejövetele volt. A Juhász-templom környéke a Mór és a Zámoly felől betorkolló utak találkozásában különféle sátrakkal, lacikonyhákkal volt tele, ahol a juhászok a saját és juhásznéik, juhászlányaik számára a kendőktől, selymektől kezdve „boszniai kések"-ig> juhászfokosokig és különböző juhász öltözet- és szerszámokig mindent egy helyben megvásárolhattak. Talán egy későbbi állapotot és formát őrzött meg a híres Szent Mihály-napi juhász-szegődésről a hallottak után az emlékezet, való azonban, hogy a céhes juhászok ottani magatartása nem fedi azt a juhásztípust, aki német, cseh vagy morva származású, szinte természettudományosan kiművelt, szakmailag hozzáértő, célratörően gazdálkodó alak.

57 Valószínű, hogy az ilyen juhászmesterek, pusztamesterek, birkások nem sokáig tartották meg népük tulajdonságait, mivel az utánpótlás már magyar, szerb, román vagy szlovák volt, attól függően, hogy az általuk kiszolgált uradalom milyen nemzetiségű vidéken feküdt. Az összesereglett céhtagok vigalom közben megbotránkoztatták a felsővárosi, akkor még sok német elemmel sűrűn átszőtt szegény lakosságot, akik nemegyszer a városi magisztrátus beavatkozását kérték a történtek láttán. A katolikus egyház - különösen betartván a pénteki nap csendjét és nyugalmát -, 1825-ben a Szent Mihály-napi juhász-szegődés pénteki napra esvén, ezt megünnepelni tiltatta és az előtte való napon megülni rendeltette a vármegye hatóságaival. A megyei hatósá56 KÁROLY, 1898, II., 213-216. 57 GALGÖCZI, 1855, 338.