Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Hegyi Imre: Fejezetek a Bakony erdei állattartásának történetéből

teljes fajtacserét annak kell tulajdonítanunk, hogy a török idők, a nyomukban járó kuruc kori szabadságharc eseményei, majd az egyre fokozottabb ütemű hadseregszervezés és a vele járó beszállásolások a régi juhállományt maradéktalanul felemésztették. Legfeljebb a Bakony belső, nagyon elzárt, félreeső pusztáin, falvaiban maradt belőle, s levéltári adataink ennek a maradéknak, nagyjából még feltáratlan, emlékanyagát őrizték meg. Sok esetben már nem bízhatjuk magunkat a fajtaelnevezésre, figyelembe kell vennünk a tartásmódot, amelyek ismerete további eligazítást adhat a fajta meghatározásánál. A Vázsony környéki erdőkben még a XIX. század közepén is tartottak úgy „birkát", hogy kibérelvén a legelőt, egész esztendőn át kint élt az erdőn. A nagyvázsonyi uradalom 1844. október 15-én a következő feltételek mellett adja bérbe „Kaphegyi Pusztában fekvő úgynevezett Szedreskúti erdőnek - bükkös rész, és Baráti erdőn kívüli - Cseres 's tülös részét az illető Padragi község birkái számára legelőül": a) fizet a padragi „község" 1844. októ 15-től 1845. „Jó'sef napig, vagy is Martius 19-éig egyszáz Pengő ftokát olly kikötéssel, hogy ezen legelőre sem sertéseket sem ketskéket az okozandó kárnak kétszeres, s' a' költségnek egyszeres megtérítése mellett tilos", b) az uradalom ,,a' Szerződő Padragiak birkáik' akla' megkészíthetéseül kívántató kerítésnek való tövisst, az illető Szedreskúti kerülő jelenlétében megvágandót. . . ingyen fogja adni", c) a pásztorkunyhóhoz szükséges fát „holmi hibás nyár, vagy haszonra nem való fából" fizetés nélkül juttat az uradalom. Kiköti azonban, hogy „ami a' Pásztor tüzellő fáját illeti, ezt a' Szerződő Padragiak a' Pásztor számára venni tartoznak, jót állván a' Pásztor által ne tán' okozandó károkért is", d) ,,A' Makknak szedés általi használata tilos."

49 Ha részletesen megvizsgáljuk a szerződés adatait, feltűnik, hogy ősszel, makkoltatással kezdődő téli időszakra bérelik az erdőt „Cseres's tölös" részen, ahova ugyancsak makkot fogyasztó sertést hajtaniuk tilos. Másrészt ,,a' Padragiak birkáik akla megkészíthetéseül" szükséges tövisről van szó, ennek alapján pedig nem képzelhetünk magunk elé egy szilárdabb, állandóbb jellegű akoltípust, ami már akkor is általánosan ismert és használt építménye volt a merínó juhászainak. Hasonlóképpen árulkodik a magyar juh jelenlétéről a makk szedés általi használatának tiltása is. Van ugyan adatunk arra, hogy a nyugati fésűsgyapjús birkát is etették makkal, sőt vadgesztenyével is, de azt előbb felszedték s legalább héjától megköpesztették^ Mindenképpen olyan táj fajta teleltetéséről lehetett itt szó, amely eredetében szoros kapcsolatot tartott az addigra már teljesen eltűnt magyar juhval. Birkát csak néhány darabot tartott egy-egy gazda, amelyek általában a sertéssel jártak ki a legelőre. Szinte a táj képébe tartoznak bele az uradalmak bivalyfogatai, amelyek különlegesen nehéz terhek mozgatásánál minden pusztán (majorban) nélkülözhetetlen vonóerőt jelentettek. 49 VLt. Zichy-lt., Szerződések. 50 BALÁSHÁZY, 1827, II., 68. - A Somogy megyei Eddén az Inkey-birtokon szintén, sőt megdaráltatták. Saját gyűjtés: EA 7555, 13.