Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)
Hegyi Imre: Fejezetek a Bakony erdei állattartásának történetéből
amelyet a Bakony területére Beudant, a zselicségire pedig az idézett „Egynéhány hazai utazások" szerzője említ: „Sertések is nagy számmal tartatnak és ezek a más M. Országi Sertésektől különböznek, fainabb szőrűek és hosszú elé álló füleikről esmértethetők, kitsinyek is."" 3 A bakonyi sertésnek, mint meghatározott növényföldrajzi környezetben és adott gazdálkodási rendszerbe illeszkedő tartásmóddal tenyésztett tájfajtának a tenyésztése sok hasonlóságot mutat másik régi hazai tájfajtánknak, a szalontainak tenyésztésével. Mindkét fajta gyakran keveredik vaddisznóval, nem csupán a külterjes tartásmód adta véletlenség keretei között, hanem tudatos szándékossággal. A bihari Sárrétről írja SZŰCS Sándor, hogy szelídítéssel is szaporítják az állományt. Pl. Csalma Peti sárrétudvari pákász a XIX. század második felében „nagyon értett hozzá, hogyan kell összeszedni a vaddisznó malacait. Hazahozta falusi háza udvarára és halon, dögön, gyékényböndőn nevelte fel őket". Csak az emse malacokat szedték össze, mert szerintük, ha ezeket szelíd koca alá tették, vagy tehéntejjel itatták, „kinőtték" vadságukat. 2 ' 4 MÁRKI Sándor az Arad megyei Vadász község környékén élő magyarokról írja, hogy ugyanúgy, mint a Bihar megyei szalontaiak, a XV. és XVI. században néha heteken át bujdokolva a török elől, vadmalacokat fogtak össze, azokat megszelídítették, csürhében tenyésztették és fölnevelték. Ezekből származtak a kevçs zsírú, de igen jó húsú veres disznók, melyeket közönségesen szalontainak neveztek. Ezek a szalontai disznók óriási állatok, „borjúnagyságúak voltak". 20 Hasonló kényszer és véletlenség nem indokolhatja a Festetich-birtokok vaddisznókondáinak beállítását és fenntartását, 2 " ez utóbbiban sokkal inkább egy racionális elvnek, a vérfelfrissítésnek a szándékát látjuk. A cél talán az edzett, igénytelen, nagytestű hússertés fajtának a fenntartása vagy kialakítása lehetett. A bakonyi sertés kiszorulása a magyar állattenyésztésből éppen azon a táji övezeten kezdődött, ahol keletkezett, ahol autochton fejlődésű tájfajta volt. A török hódoltság utolsó időszakában Magyarország és a Balkán közötti vámmentes összeköttetés folytán egy új, úgynevezett sumadia vagy rác sertés kezd fclnyomulni a nyugatdunántúli térségeken át Európa piacaira. Átvonulása és nevelése, hizlalása az állattenyésztésnek sajátos formáját képezi. A fiatal állatokat nagy nyájakban együtt tartva mozgatják D-ről É-ra, mindenütt bérelt tölgyes-makkos erdőkön keresztül, hogy a nyugat-dunántúli Győr, Sopron, Pozsony, Komárom vásárain gazdát cserélve, németországi piacok keresleteit elégítsék ki. 2 ' Ebben a korszakban - a XVII. század második fele s később, a XVIII. század első felében - még sem a nagybirtok, sem a jobbágy nem fedezett fel új gazdasági erőforrásokat a nyers tájban: mindkettő korábbi igényeivel lépett fel vele szemben, legfeljebb fokozottabb mértékben s jövedelmet elsősorban abból igyekezett húzni, amit ma a mellékhasznáiat kategóriájába sorol az üzemszerű erdőgazdálkodás. 28 A pusztává vált, de növényzetét tekintve megfelelő területeken, ún. prediumokon felújult, sőt uralkodó állattenyésztési ággá a sertéstartás fejlődött. Nemcsak a közelebbi s távolabbi falvak lakói hajtottak bérelt erdőbe sertést, hanem más országrészből indított kondákat is makkoltattak a Bakonyban. így elsősorban a már említett nyugat-dunántúli útvonalon haladók szelték át elsősorban a Bakony nyugati szélén a Rába és Marcal menti 23 TELEKI, 1797, 209. 24 SZŰCS, 1940, 147. 25 HANKÖ, 1933, 20. 26 VAJKAI, 1958, 81-82. 27 Legtöbbet foglalkozott ezzel a fontos kereskedelmi ágazattal TAKÁTS, 1915, IL; ECKHART, 1922.; JUHÁSZ, 1938, és legújabban szinte a teljes történeti anyag kompendiumát adta GAÁL, 1966, munkájában. 28 SCHÜPFER, 1928, 4.
