Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Ikvai Nándor: Népi világítás Debrecen környékén

Helyszínen gyűjtött adataink megerősítik ECSEDY István megállapítását, amely szerint Debrecen környékének legrégibb világítóeszköze a zsírmécses volt.

1

'' A történelem előtti korból is vannak példányok. A múzeum gyűjteményében a Debrecennyulasi illir leletanyagban egy lapos, magas fülű (IV. 6. 17. 1914), Haláppusztán kettő darab csésze alakú, kiöntő szájú, feltételezhetően mécsesnek használt edényt őriznek (IV. 21. 1940.). Ugyancsak Haláppusztáról előkerült kimmér anyagban a nyulasival szinte teljesen egyező mécses forma füles edény került elő (IV. 1. 17. 19

14.).

1 ' A népi fazekasság kezén nagyjából ugyanezek a formák éltek tovább (mázazva) a legutóbbi időkig. Zsírral égő cserépmécsest a múzeum anyagában nem találtunk. Ezek - ECSEDI István közlésével egyezően - alkalmi edényekből álltak legutóbb: törött fazékfenekek, tálak, csuporrészek másodlagos felhasználásai voltak."' A berettyószentmártoni Juhász Zsigmond fazekasmester elbeszélése és kérésünkre készített rekonstrukciója szerint a zsírmécs kis lapos, mázas, tálszerű edényke volt, kis kiöntővel a bél helyének, oldalán kis visszahajló füllel. A nádudvari fazekasok (újabban asztali hamutartónak készített) kis fülestáljai is zsírmécsesek voltak. Az első világháború körül vásárokon árusították a mécseseket. De használtak a cserép edény töredékek mellett boxos skatulyákat, konzervdobozokat is mécsesnek. Szükségben vékonyra vágott szalonna végét gyújtották meg és az világított (Sáránd). A zsírmécsesekbe egy darab megzsírozott rongyot (flanel; ECSEDI István szerint kék velezrongyot)

1

' tettek és meggyújtották. Hogy lángra ne kapjon az egész, egy kavicsot vagy kősót tettek rá. A múzeum gyűjteményének V. 1. 1012. sz. talpas bádogmécses példánya a karton adatai szerint: „zsírmécs, pillancs, kék rongy és kősó felszereléssel" (4. kép). ECSEDI István közleményét olvasva az ő gyűjtésének kell tartanunk ezt a korai példányt.

18 Ezek a mécsesek nagyon lassan égtek, nagy füstöt és (a zsírtól függő szagot árasztottak, ugyanakkor alig világítottak, örökké igazgatni kellett őket. Mégis, a nagy szükség idejében a mécses többször visszatérő világítóeszköz volt, amikor nem lehetett olajhoz, petróleumhoz jutni, vagy a háború alatt nem volt villany (1-4. kép). A leltárkönyvi adatok nem adnak elegendő támpontot a zsír és olajmécsesek időbeli elterjedésére.

11

' A másodlagos és a visszatérő alkalmi használatot nem számolva a múlt század második felétől általánossá vált a népi gyakorlatban is az olajvilágítás. A gyűjteményben levő bádog- és üvegmécscsek között akad néhány múlt századinak datált példány a leltárkönyvek tanúsága szerint. ECSEDI István azt írja, hogy a bádogmécs régebbi mint az üveg."'

1 A múzeum tárgyai, a terepen szerzett adatok a kettő együttlétét, együttes előfordulását igazolják. A visszaemlékezések arról szólnak, hogy a bádogmécs szegényebbek, az üveg a tehetősebbek világítóeszköze volt, vagy ünnepi alkalmakra szereztek be egy-egy példányt belőle. A múzeumban mindössze 9 üvegmécsest őriznek a megye különböző településeiről (3. kép). Érdekes, hogy a MÁRKUS Mihály összefoglalójában közölt mindössze három üvegmécses is az Alföldről való, viszont általános volt a hegyvidéken, a huták környékén."

1 A mécseseket boltban, bádogosoktól és vásárokon szerezték be. Ott vették a belet (már aki vette), de jóvolt bele a flanell, vagy más rongydarab is. Hcncidai ada14 ECSEDI István 1912. 176. 15 GAZDAPUSZTI Gyula 1957. 16 ECSEDI István 1912. 176.; IKVAI Nándor 1958. 417. 17 Ecsedi szerint „kék velezrongyot"; ECSEDI István 1912. 176. 18 Vö. ECSEDI István 1912. 176. 19 Robins szerint a római mécsekben zsír, a görögökében olaj égett. ROBINS F. W. 1938. 21. 20 ECSEDI István 1912. 176. 21 MÁRKUS Mihály 1940. 115.; IKVAI Nándor 1958. 418.