Balassa Iván - Ujváry Zoltán szerk.: Néprajzi tanulmányok (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 39. Debrecen, 1982)

Kurucz Albert: Nádverők és tetőfedés egyéb eszközei

KURUCZ ALBERT A NÁDVERŐK ÉS A TETŐFEDÉS EGYÉB ESZKÖZEI A nád, mint a természetben majdnem korlátlan mennyiségben található növény, mindenkor fontos szerepet töltött be a gazdálkodásban. Sokhelyütt ebből készültek az ember lakóházai, az állatok szálláshelyei, a pásztorok kezdetleges építményei. A fel nem dolgozható hulladék, a nádcsörmö fontos tüzelőanyag volt a paraszti háztartásban. Tartósságát, az időjárás viszontagságaival szembeni ellenállóképességét, kitűnő szigetelő hatását az ember korán felismerte. Ezért épültek ebből a tartós építőanyagból az említett építményeken kívül jégvermek, hatalmas méretű hodályok stb. Amilyen védelmet biztosítottak különösen az alföldi nádasok a betörő ellenség, tatár, török ellen sokszor az egész falu lakóinak és állatállományának, ugyanolyan kemény ellenfélnek bizonyultak, amikor az ember a művelhető termőterület növelése érdekében el akarta hódítani a nádasok birodalmát. A Balaton-, a Fertő-vidék, a Velencei-tó, a Sárköz, a Sárrét, az Ecsedi-láp, a folyók, főleg a Tisza és mellékfolyóinak nagy kiterjedésű nádasai a XX. századra ugyancsak megcsappantak. Az egykor nagy jövedelmet jelentő nádgazdálkodás a lecsapolások után kiegészítő gazdálkodási tevékenységgé zsugorodott, de még így is szinte minden család önellátónak bizonyult az építkezéshez szükséges nád felhasználásában. A nád kitermeléséhez fűződő téli foglalkozások között a nádvágás és a jégvágás szintén jó téli keresetnek bizonyult. Helyneveink, népdalaink, betyártörténeteink, mondáink megőrizték az utókor számára a nagykiterjedésű nádasok sok-sok színes történetét. Az alföldi vidéken alig van település, amelyben a határnevek közt ne szerepeljen a tó, amely ebben az időben nádas tavat jelentett. A tóköz, a feketetó, fehértó, mosótó, rétköz stb. stb. elnevezések általánosak. Számos település nevének elő, vagy utótagja is őrzi e nádas tavak emlékét. (Tóköz, Tóhát, Fehértó, Ököritó, stb.) A nagy nádasok túlnyomórészt közösségi kezelésben voltak, községek, egyházi és világi birtokosok, legeltetési társulások, az ún. birtokosság kezelésében. Mivel nádra minden háztartásban szükség volt, s mivel a nádvágás téli időre esett, így mindig akadt vállalkozó munkás kéz, hogy a nádat betakarítsa. A nagy kiterjedésű nádasok aratói bandák-ba. szerveződve vállalták e munkát. Általában természetbeni, részaratás formájában. A lecsapolás után visszamaradó kisebb nádas területeket pedig a birtokosság kis parcellákban felosztotta a lakosság között, ugyanúgy, mint a hasonló legeltetési területet. Az e területeken termett nád a mindennapos háztartásban a tetők javításához, kisebb épületek padlásolásához elegendőnek bizonyult. Új ház építésekor vagy nagyobb aratási területet kellett vállalni, vagy vásárolni kellett a nádat. A falvak téli képéhez ugyanúgy hozzá tartoztak a nádkúpokkal tarkított udvarok, mint a náddal rakott szekerek, szánok, amelyek sokszor több településen át szállították e fontos építőanyagot; mint a jeget szállító kétkasos, vagy kétsaroglyás szeke-