Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Fodor István: A magyar-bolgár-török kapcsolatok történeti hátteréről

vidékén (MEH, 105),

16 arra enged következtetni, hogy a magyarok Don környéki megjelenése nem igen tehető sokkal 800 utánra. Valószínűleg ellenük építették a kazárok a 830-as években Sarkéi várát. Az eddigi régészeti megfigyelések azt igazolják, hogy a magyarság hosszantartó, intenzív kapcsolatban állt a honfoglalás előtt a Don-melléki szaltovói (vagy másképpen szaltovo-majaki)

17 régészeti műveltség bolgár-török és alán lakosságával, amely rendkívül komoly hatást gyakorolt gazdálkodására és műveltségére. (Vö.: Bartha 1968.; 1975; Bálint 1975a; Fodor 1975a; 1977a, további irodalommal). A honfoglaló magyarok emlékanyagában tükröződő erős szaltovói hatás alapján is joggal gondolhatunk arra, hogy a két népesség kapcsolatai legkésőbb 800 körül megkezdődtek. A Don-vidékén a VIlí. század második harmadától—közepétől virágzó szaltovói régészeti műveltség lakossága a kutatók egyöntetűnek mondható véleménye szerint az Észak-Kaukázusból a 730-as években ideköltözött (az arabok által elűzött) földművelő alánokból, valamint a nomadizmusból a letelepült gazdálkodás felé tartó bolgártörökökből állott. (Ljapuskin 1958, 146—147.; Artamonov 1962, 313.; Pletneva 1967, 184—186.; Fodor 1977, 92.; 1977a, 17.) A műveltség északabbi — ligetes steppei — vidékein főként alánok, a délebbi, steppei Don-vidéken pedig bolgár-törökök éltek. A régészeti leletek alapján ítélve azonban e két nép településterülete nem alkotott zárt tömböt. A műveltség legészakabbi vidékein is megfigyelhetjük, hogy településeik egymás közelében voltak. így például a nevezetes szaltovói katakombasíros alán temető közvetlen szomszédságában a bolgár-törökökre jellemző gödörsíros temetőt és falutelepülést tártak fel (Berezovec 1962.),

17a s hasonló jelenséget figyeltek meg az Oszkol 16. Sőt, nemrég Király Péter arra gondolt, hogy a 811. évi (dunai) bolgáriai eseményekről szóló bolgár forrásokban előforduló Ejgre-Vçgre-Ugre népnév a magyarokat jelöli. (Király 1976, 416.). Eszerint tehát a magyarság már a IX. század elején a Kárpátok és az Al-Duna szomszédságában élt. A bolgár adat ilyen értelmezése azonban nézetem szerint korántsem megnyugtató, a 81 l-es évszám tehát — legalábbis egyelőre — nem számítható a magyar őstörténet biztosnak vélhető adatai közé. Elsősorban az késztet bennünket óvatosságra, hogy Krum Nikéforos felett aratott 81 l-es győzelmét elbeszélő bizánci források Krum segítőiként csupán az avarokat és a szlávokat említik meg, a magyarokat nem (Uo. 137.) Az eseményről tudósító bolgár kéziratok közül is csak háromban van meg ez a népnév — három változatban. Ügy vélem, nem hagyható figyelmen kívül, azok elképzelése, akik szerint a görög kéziratban levő ,avar' népnevet a későbbi bolgár írnok cserélte fel az ,Ogre' névvel, mivel akkor már a magyarok laktak az avarok egykori hazájában, a Kárpát-medencében. (Uo. 409.) Király Péter ellenérvei ugyanis, véleményem szerint, semmivel sem meggyőzőbbek. Ügy véli, hogy a dunántúli, „nyugati" avarok túl messze laktak ahhoz, hogy Krum segítségére siethettek volna, továbbá a 805-ben legyőzött és valószínűleg bclgár alattvalóvá vált alföldi avarokat is számításon kívül hagyja, mivel nincsenek régészeti nyomai azok balkáni szereplésének. {Uo. 411—413.) Ezzel kapcsolatban csak azt jegyezzük meg, hogy a magyarok 811 táján még messzebb, valahol a Don vidékén lakhattak, s még nehezebben teremhettek volna az Al-Dunánál Krum hívó szavára, továbbá az ő balkáni szereplésüknek még annyi régészeti nyoma sincs, mint az avarokénak. A régészeti leletekből ezzel szemben egyértelműen kiviláglik, hogy a magyarság a IX. század legelején semmiképpen nem lakhatott a dunai bolgárok szomszédságában. Ügy vélem tehát, hogy Király Péter szellemes magyarázatának valódi értékét a további forráskritikai kutatások adják majd meg. Rendkívül értékes megfigyelése azonban már jelenleg is arra hívja fel a kutatás figyelmét, hogy a jövőben — szerencsés esetben - még a magyar őstörténetre vonatkozó írott források száma is gyarapodhat. 17. E műveltség megnevezése a nem orosz nyelvű szakirodalomban helytelen fcrmában terjedt el (szaltovo-majacki, szaltovo-majackojei, stb.). A két régészeti lelőhely utáni itteni helyes elnevezésre először magam utaltam (Bálint Cs. 1975ben megjelent cikkére írott lektori jelentésemben, 1974-ben, majd: Fodor 1975a, 258, 85. j.), későbben Erdélyi István ismételte meg ezt a magyarázatot. (Erdélyi 1977b, 122.) 17a Ebben a temetőben a lovastsmetkezés különös formáját figyelték meg: akelet—nyugati irányú sírgödör nyugati végéhez egy észak—déli sekélyebb gödör csatlakozott, ahová a lótetemet, vagy a részleges lóvázat (koponyát és lábcsontokat) temették. Két jelképes temetkezésnél csak a távolban elhunyt lovát temették el, gazdagon felszerszámozva. (V. F. Gening szíves levélbeli közlése, vö. : Fodor 1977a, 55.) A doni bolgároknál tehát a teljes és a részleges lovastemetkezés szokása is dívott. A szaltovói gödörsíros temető különös érdekessége, hogy ebben a tekintetben mintegy közbülső helyet foglal el a volgai és a dunai bolgár temetők szokása közt: az előbbiekben ugyanis csak részleges lovastemetkezéseket, az utóbbiakban pedig három sírban (Madara, Novi Pazar, Kjulevöa, 1. : Väzarova 1976,412) teljes lótetemet leltek. Ezt a kettősséget a tájolásban is megfigyelhetjük: az elhunytakat a volgai bolgárokhoz hasonlóan fejjel nyugatnak temették, a lovakat viszont délnek, ahogyan a kjulevíai 55. sír lova feküdt. (Väzarova 1976, 116.)