Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 37. Debrecen, 1980)

Dankó Imre: Rodopei szekerek

Dankó Imre Rodopei szekerek A bulgáriai vásárok néprajzát kutatva figyelemmel kellett kísérnem a bolgár teherhordás, szállítás néprajzát is. Mindenütt, ahol jártam, megfigyeltem a teherhordás formáit, eszközeit, különösképpen a szekereket. Megfigyeléseimet a Bolgár Tudományos Akadémia Néprajzi Intézete és Múzeuma hatalmas adat- és fotótárában szerzett ismeretekkel egészítettem ki. A bolgár szekér általában kisméretű, ökrök, ritkábban lovak, általában öszvérek vagy szamarak húzzák. Az öszvér, szamár szekereknek természetszerűleg kisebbeknek, könnyebbeknek kell lenniük az ökör vagy lóvontatású szekereknél. Ennek megfelelően a múltban és a jelenben is sok a kétkerekű szekér, jobban mondva taliga, kordé. Mind a szekerek, mind a taligák, kordék, sőt a díszes, festett, díszítve vasalt kocsik is általában rakoncásak, lőcs nélküliek. Ahogy a bolgár néprajztudomány kimutatta és N. Kolev egy, 1979-ben Sárospatakon tartott előadásában szólt is róla, lőcsös szekérfajta csak az ország északnyugati csücskében, a Duna mentén, Vidin környékén ismeretes és használatos. A bolgár szekérfajtákat — szekerezést — legcélszerűbbnek láttam olyan területen tanulmányozni, ahol igen kevés szekér van, a szekerezés nem tekint vissza nagy múltra, ahol a szekeres teherhordás nem volt jelentős. Ilyen terület a Rodope hegység. Bevezetésként néhány szót kell szólnom a Rodope hegységről, megfigyeléseim helyéről. Rodope hegység Bulgária délnyugati részén, a Marica folyótól délre terül el. Két nagy részre oszlik : a Keleti- és a Nyugati-Rodopéra. A Keleti-Rodope alacsonyabb, mint a Nyugati és hosszan elnyúlik a Fekete-tenger felé. A NyugatiRodope viszont igen magas, nemegyszer 2000 m fölé emelkedő, kisebb-nagyobb fennsíkokkal bíró, mély völgyekkel rendkívül tagolt, és éppen ezért nehezen járható hegyekből áll. Mindkét Rodope nagy részét erdők borítják, ritka településű területek, bár ebből a szempontból is van különbség a Keleti- és Nyugati-Rodope között. A Keleti-Rodope inkább betelepült, míg a Nyugati-Rodope kevésbé. A meglevő települések zártak. Utak a legutóbbi időkig vagy egyáltalán nem voltak, vagy igen elhanyagolt állapotúak voltak, a rajtuk való közlekedés, szállítás nagy nehézségekbe ütközött és szinte lehetetlen volt. Az egyes települések keskeny, kanyargós, meredek ösvényeken voltak úgy, ahogy megközelíthetőek és álltak egymással összeköttetésben. Ennek megfelelően a Nyugati-Rodope meglehetősen zárt terület volt. A lakosság fő megélhetési módja a fakitermelés, a vadászat és az erdei állattartás volt. A kevés, de rendkívül nagy gonddal, kertszerűen művelt föld a települések közvetlen közelében volt és van ma is és csak bizonyos, a magasabb hegyvidéki éghajlatot bíró és talajviszonyokat kedvelő növények termesztésére alkalmasak. Éppen a szekerek itteni elterjedése szempontjából érdekes ilyen vonatkozásban megjegyezni, hogy például a Rodope hegységben paradicsomot, paprikát ma sem termesztenek, hanem Batak