Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Tóth Endre: Oláh Gábor ébresztése

zása dicsérhető benne. A könyvet sokan támadták, pl. Ady is, Schöpflin is. A világháború első hónapjaiban, mint annyi más írónkat, őt is elkapta a nacionalista-militarista lelkesedés. (Hiszen még Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc is haditudósítónak csapott fel, Ignotus pedig, a Nyugat egyik főembere, kifejezetten német-párti, háborús szellemű publicisztikát írt ebben az időben). Oláh Gábor elég hamar — miután a háború saját családjából is áldozatot követelt: az egyik öccsét — felismerte a háború imperialista célját, ahol a magyar katonák csak ágyútölteléknek voltak jók. Ettől kezdve versekben, elbeszélésekben és regényekben is kemény, határozott háborúellenes hangot ütött meg. (Pl. a Halott fiúknak élő anyjai című versében s a Deák György című kisregényében, mely már 1918-ban megjelent folytatásokban a Virradat c. napilapban, majd külön kötetben). Fiatal korától kezdve voltak alkalmi érintkezései bizonyos „eszményi" szocializmussal. Egyetemi hallgató korában részt vett több szociáldemokrata gyűlésen, ahol pl. Petőfi költészetének értelmezéséről vitatkozott, s nem értett egyet a sztrájkok szükségességével és jogosságával. Nem ismerte fel, hogy akkor ezekben a sztrájkokban és tüntetésekben mutathatta meg a munkásság fontosságát és erejét a tőkéseknek. Már 1907—08 táján szárnyaló szabad versekben jövendölte meg a szocializmus el jövetetlét (Gondolatok felhőfutása, Vörös zászlósok). Természetesen nem egy dialektikusan gondolkodó tudatosan vállalt szocializmusáról volt nála szó. Az 1918-as, ún. őszirózsás forradalom kitörését, s a király elűzését lelkes hangú versekben üdvözölte, melyeket még azon év végén ki is adott Forradalmi versek című füzetében. A debreceni írók és újságírók szakszervezetük alelnökének választották meg. A Csokonai Kör gyászünnepélyén, Ady Endre halálakor ő mondott megrendítő búcsúbeszédet. A proletárdiktatúra radikálisabb intézkedéseit azonban már helytelenítette. Az ellenforradalom győzelme után mégis kellemetlenségei támadtak, s az igazoló bizottság csak hosszabb huzavona után, főleg igazgatója, Kardos Albert mellé állása folytán engedte vissza tanári katedrájára. Ettől kezdve életrajza külső eseményekben eléggé szegényes. Debrecenből évtizedeken keresztül ki sem mozdult. Bár a Petőfi Társaság már 1910-ben tagjául választotta, sohasem járt el az ülésekre, sőt a székfoglalóját sem személyesen tartotta meg. A húszas évek végén egy ízben állami ösztöndíjért folyamodott, hogy Itália gótikus és reneszánsz műemlékeit tanulmányozhassa, s bár maga Berzeviczy Albert, az Akadémia elnöke járt közben az érdekében, kérelmét mégis elutasították. Mániákus megszállottsággal írta-ontotta műveit, melyeknek csak egy része jelent