Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 3. Tanulmányok, esszék

BABITS MIHÁLYRÓL „Babits egyénisége zárt, körülhatárolt és szerves, akár egy fának az alakja. Ha gyökereit vizsgáljuk, érdekes szétágazását vesszük észre a hagyományok talajában, ahol egyik szál Vörösmartyba fogózik, másik Arany Jánosba; egyszer Horatius mint lelki antipódus hívja ajkára az ellenkező hangokat és gondolatokat, máskor Carducci antik-modern formáiban hömpölyögnek a sorai. (...) Könyvek impressziói, új hatások, élet és művészet: mind vazallusa, mikor témára van szüksége; Molière unokája: »Ott veszem a gyönyört, ahol találom.« A gazdagság, a témák változatossága a legelső, ami lelkünkbe ötlik lírai verseinek olvastakor. (...) Babits jelentősége mégis nagy. Vörösmarty óta nemigen volt olyan művésze a magyar nyelvnek és formának, mint ő. A tiszta formát oly magasra emelte, hogy szinte a tartalom fölött lebegett... Ez a nyelvi kisugárzás az ő legsajátosabb erőssége. (. ..) Szavaiban valami szigorúság, keménység érzik; ez a jellemvonás föltétlenül a költő lelkéből fakadó sajátság; Babits félig szerzetesi lélek, a zúgó élet aszkétája, a művészet papja. (. . .) Babits intellektuális lírája semmit sem ad az ösztönök félelmetes életéből; Babitsnak nincsenek szenvedélyei, neki hite van és meggyőződése. Költészete végtől-végig férfias hangú, talán a legférfiasabb a XX. század magyar költészetében." (Költők és írók. Debrecen, 1932. — 163., 177. I.)