Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 2. Szépprózai művek

HALOTTÉGETÖ Elbeszélés -— Gyönyörű volna ez, barátom! — mondta ragyogó szemmel a főorvosnak a fiatal, csupa tett és akarat polgármester. — Elégetni az elkorhadt testet, lángsírba temetni a kihűlt kadávert, s azután amforába gyűjteni a megmaradt hamvakat, mint a görögök, és ráírni aranybetűkkel a díszes, könnyű kehelykoporsóra : „Török Miklós hamvai." Saját magának a nevét mondta. A főorvos, alacsony, tömzsi, egészséges ember, rábólintott: — Az esztétikai oldala mellett egészségtani okok is sürgetik a halotthamvasztás behozatalát. A nagy városok már nem győzik temetővel ellátni a halottakat. Olyan nagy helyet foglalnak el a bekoporsózott hullák, hogy maholnap lefelé kell temetkeznünk, vertikálisan, emeleteket ásva a földbe; mert horizontálisan nem futja a posztó. — És az a sok miazmás hulla a föld szintje alatt! Hiszen kipárolgása kész fertőzés. A temetők egészségtanát még nem kutatta ki a statisztika. Pedig érdemes volna. — Na, hiszen az nem olyan nagy veszedelem — dünnyögött a főorvos. — Az emberi tetem is trágyázza a földet, megzsírozza. Porból lettünk, porrá leszünk. Török polgármester, mikor átvette az elhanyagolt nagy alföldi város kormányzását, elhatározta, hogy mintafészket varázsol belőle. Elődei aludtak, ő ébren akart lenni. Modern köztemetőt hasított ki a város erdejéből, és újszerű krematóriumot emeltetett a homlokterére. Gyönyörű, szimbolikus freskókkal díszített ravatalozó fogadta volna a boldogultakat, úgy, hogy az embernek kedve támadt meghalni. (Úgyis olyan kutya nehéz az élet.) A sírokat is csak szimbolikusan jelölték volna: egy-egy remek faragású vagy öntésű amfora, benne a tisztelt hamvak, rajta az aranybetűs név. Aki nem akart volna megválni kedvese földi maradványától: otthon tarthatta volna halottas korsóját. És milyen közel jött vol-