Tóth Endre szerk.: Oláh Gábor ébresztése (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 36. Debrecen, 1981)

Szemelvények Oláh Gábor műveiből - 1. Versek

És szíved reng, finom harangvirág, Árva dalok ütemét zengi fájva. És dús fürtű krizantém beesőz Virágzáporként, álmok bús királya. Friss éllel csengő verseid szabad Halál-csapatban csolnakodba hullnak, Hogy hű szolgákként együtt égjenek Szent máglyáján az elhanyatlott Űrnak. De lángok szárnyán örökebb körök Ormaira ifjúit örömmel érnek, Hírét verik évek bércein át Apollójuknak, a lélek-vezérnek. S a régi bánatok, magasba tört Lelked vetett árnyéka, elomolván: Téged siratnak, mint elégiák Tompa fájdalmak csillagtalan ormán. Dalolnak a kínok, tört láncukat Szabad iramban csörgetvén az égre. Márvány arcodba új mennyboltozat Mosolyog: kis örömök tiszta kékje. Mély szemeid sötét éjén kigyúl Párizs, a tündérváros képe, lázzal, S ölelkezik benne a szerelem Testvérével, a hallgatag halállal. Jön a jövendő, koronát övez A néma utas fényes homlokára: S a régi Léda, árnyak asszonya, Közelgő fejedelmét sírva várja. Főnixmadárként röppent ég-magasba Űj életed tisztító drága lángja. Az átok szentséggé magasztosul — Az Ér bevágtat a nagy Öceánba.