Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban

szerűbb magyarázatot nyújtották. így pl. a szalmabáb a telet, a halált jelképezi a tél-tavasz fordulójának szokáskörében. Másrészt a vegetációt, amely télen úgy tűnik, mintha elhalna, de a természet győzedelmeskedik és a zöld ág megjelenésével a vegetáció megújul. A bábot pedig, amely az adatok nagy többsége szerint mindig valamilyen negatív előjelű cselekménynek, hiedelemnek a reprezentánsa, „megölik", széttépik, szétfűrészelik, vízbevetik, elássák, elégetik stb. Sok helyen szalmabábbal jelenítették meg a búcsú, a lakodalom végét, a dögvészt, a megesett leány gyermekének az apját stb.

235 A magyar hagyományban az északi, illetve a nyugati nyelvterületen, a szlováksággal határos területeken a tavaszi ünnepkör szokásainak centrális alakja a szaímabáb. Ezzel, az ún. fcwze-kérdéskörrel Manga J. behatóan foglalkozott, rámutatva a szalmabáb minden, a szokásból kikövetkeztethető funkciójára.

236 Vizsgálataink eredményei - hasonlóan más kutatókéhoz - arra mutatnak, hogy a szalmabáb szimbólum, valamilyen időszak, jelenség, esemény stb. képviselője, megszemélyesítője, sőt, bizonyos áldozati kapcsolatok is felfedhetők. Külön tanulmány keretei szükségesek ahhoz, hogy a szalmabáb vagy más antropomorf figura köré csoportosuló kérdéseket rendszerezzük, a néphagyomány egész területét megvizsgálva megnyugtató következtetésekre, eredményre jussunk. Jelen alkalommal éppen csak érintjük a problémákat, mintegy utalva az aratási szalmabábnak a hagyományterületen előforduló párhuzamaira, arra az alapvető kérdésre, amely szerint az aratási szalmabáb általában az antropomorf figurák összefüggésében vizsgálandó. 235 Pl. Fontaine Ed. írja, hogy a búcsú alkalmával elégetett szalmabábu a nyár eltemetését jelentette eredetileg, de mivel a búcsú mindig ősszel volt, a szalmabáb a búcsú befejezését jelenítette meg (Fontaine Ed.: Luxemburger Sitten und Bräuche. Luxemburg, 1883. 25.). Eifel vidékén, ha egy lány megesett, készítettek számára egy szalmaembert, az udvarban egy fára tették, mint fattyúapát (Wrede A.: Eifeler Volkskunde. Bonn-Leipzig, 1924. 135, 159.). 236 Manga J.: Ünnepi szokások a Nyitra megyei Menyhén. Budapest, 1942. 44.; Uő. : Moréna a jej mad'arské obmeny. Slovensky národopis, IV. Bratislava, 1956. 421-452.; A szalmabábok problémájára Dömötör T. is utal. Dömötör T.: Naptári ünnepek - népi színjátszás. Budapest, W64. 19. ; Idevonatkozóan bőséges anyagot állított össze a méltatlanul keveset idézett Sebestyén Gy. : i. m. pl. 236, 253, 262.