Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Kádár vitéz balladája

Kiontom véremet én szegény hazámér, Ezennel meghalok kedves nemzetemér. Nem szánok bizony ontani vért, Mert én a Krisztustól veszek jutalmas bért. Tatár a nyílvesszőt, mint polyvát úgy szórja, Mégis mindig visszaforog a két karja. Leomlik a tatár sereg előtte: Azért búcsúzását bízta rám ily rendel: Elsőbeni szíves akaróim, Es Nógrádi, Panánki, Gyarmati társaim, Diósgyörgy, Ónodi, Szendrei barátim, Kiket az Alföldön sokat sanyargattam! Sok deret, hideget kóstoltam, Már elmúlt tőlem, tőletek elváltam. Mindkét bemutatott példa a recens hagyományból való. Élete a népi tradícióban a helyszíni gyűjtés, az informátorok emlékezete nyomán több generációra visszavezethető. Népszerűségét, az énekhez való pszichikai kapcsolódást tekintve feltételezhető, hogy közvetlenül már a históriás ének keletkezése után a XVII., de a XVIII. században bizonyosan, bekerült a néphagyományba. Egyes dallamvariációk is ezt bizonyítják. A Kádár vitéz énekének legtöbb változata a székelyek - főleg a bukovinai székelyek - körében fordul elő. Számos példánk van a magyar nyelvterület más pontjairól is, s elterjedését, ismeretét az Alföldön át a Dunántúlig nyomon követhetjük. Ez utóbbi területen bizonyára a rendszeresebb gyűjtés előtt háttérbe szorult. A hosszú, terjedelmes ének előadása kiváló individuumokat kíván, s ha tehetséges követők nincsenek, az ének eltűnésével számolhatunk. Számos ballada, történeti ének jutott erre a sorsra. Fejezetünknek a Kádár vitéz balladája címet adtuk. Az eddigi irodalomban így nem fordul elő, s mi is a történeti ének, vitézi ének, históriás ének fogalmával illettük. A Kádár Istvánról szóló történet