Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Az egyén szerepe a népszokásokban

közösség tagjai. Külön kategóriába tartoznak azok az egyedek, akik kívülről, igen gyakran a közösség felett állva igyekeznek hatást gyakorolni a szokásokra. Ha egy falu paraszti közösségét tekintjük - mint a szokás hordozóját -, akkor külön kategóriába tartozó egyedekként kell kezelnünk a szokás formájára vagy tartalmára hatást kifejtő tanítót, papot, iparosembereket és egyéb értelmiségi vagy más, nem paraszti tevékenységet folytató személyt. Idetartoznak a földesurak is, akiknek szerepe a szokások alakulásában nem kis jelentőségű volt az évszázadok folyamán. Ezeknek az egyedeknek a szokásra irányuló hatékonyságát azonban nem ítélhetjük meg pusztán a közösségből való kirekesztés elve alapján. A pap, a tanító, a mesterember egy faluközösségen belül a szokások zömének ugyancsak hordozója, aktív cselekvője vagy befogadója. Ebben a vonatkozásban szokásközösségről kell beszélnünk, amelybe ezek is beletartoznak. Viszont ugyanakkor egészen más szempontokat kell érvényesítenünk a földesurak, ispánok, bérlők stb. szokásokra irányuló tevékenységének. Ezek az egyedek, annak ellenére, hogy sokszor egészen új szokások kialakításának inspirálói voltak, a legcsekélyebb mértékben sem tartoztak a szokásközösséghez. Ebben az esetben, a szokásvizsgálat tekintetében, majd mint látjuk, a közvetítő egyedek szerepének a jelentősége kerül előtérbe. Az egyéni hatóerők vizsgálatánál csak azokat a szokásokat vesszük tekintetbe, amelyek közösségi jellegűek, amelyeket tömegek gyakoroltak, illetőleg a közösség valamilyen formában részt vesz bennük és az olyan szokásokat, amelyek egyéni hatóerő révén alakultak ki és terjedtek el. Az egyének szerepét viszont a szokások összefüggésében akár recens - saját megfigyelésű -, akár irodalmi adatok alapján elemezzük, vizsgálódási módszerünket alapvetően meghatározza a szokás, anyag rendkívül heterogén jellege. Kézenfekvőnek ebben az esetben az tűnik, hogy ha a szokásokra és így a közösségre hatást kifejtő sajátos, jellegzetes típusait keressük és ismertető jegyeiket meghatározzuk. Idevonatkozóan azonban általános érvényű megállapításokat csak akkor tudunk tenni, ha a legkülönbözőbb szokásokat az egyéni hatóerők szempontjából vesszük vizsgálat alá. Éppen ezért tehát a kiindulási alapot az egyes szokásoknak kell nyújtani. Az