Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Virág a népszokásokban és a népköltészetben

föltehetően már megjelenik és a főrangú környezetből a 15. századra már a polgárság s egyre inkább a nép körében is elterjedt, mégpedig elsősorban a „deákréteg" közvetítése révén. A Virág mint rejtőnév a kedvest, a szeretőt takarja „a neve, lénye, teste mind, mind virág". Figyelemre méltó, hogy a 13. századi latin nyelvű Carmina Burana tréfás, pajzán dalszövegei között a virágénekre szép példát találunk, amelyből egy részletet idézünk : Virág, vedd e kis virágot, Mivel virág a szereiemi Szívem érted tűzben lángol, Virág, mit tettél lám, velem! A virág leány, kedves jelentésben való használata évszázadokon át megmaradt a költészetben. Szívesen alkalmazták a legkülönbözőbb fordulatokban még a 18-19. században is. Egy 1751-ből származó halotti búcsúztatóban a megboldogult leány „mondja" : Virág valék, vidám voltam virágzásban, Virágzásom vala vidult virradásban, Virágoktól vagyok véletlen válásban, Végemen virágok vágynak változásban. (Trócsányi Z.) A Virág rejtőnév fokozatosan kibővült és a kedves „rózsám, liliumszálam, violám, harmattal nyílt zöld cipruság, gyönyörűséges rózsafa, kertemben felnőtt majoránnám, borostyán között felnőtt kis szegfüvem stb." jelet kapta. Pl. : Édes Júliám, gyenge violám, Piros rózsácskám, majoránnáéskám, Szép termetű és jókedvű szólló madárkám. Áll előttem szép violám, Rózsaszínű szép Ilonám, Kegyes tekintetű rózsám, Gyönyörűséges violám.