Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Virág a népszokásokban és a népköltészetben

négy évszázad időperiódusában szemlélni. Attól az időtől kezdődően, amikor részben a kolostorkertek nyomán a főurak, nemesek herba- és virágkertjei kialakultak, azokat követően fokozatosan létrejött a népi kertkultúra is. A 16. századig a magyarság virágairól alig vannak adatok. Idevonatkozóan okleveleinkben, főurak végrendeleteiben, levelezésekben elszórtan találunk említéseket. A kertek műveléséről szóló feljegyzések nyújtják az első támpontokat. A kertekben, mint az az egykorú forrásokból kitűnik, a 15., de még a 16. században is elsősorban táplálékul és gyógyításul szolgáló növényeket termeltek. Az ún. haszonkertekben azonban már megjelennek a díszül szolgáló virágok is, és különösen a 17. századtól kezdődően a magyarság körében a virágnak nagy kultusza alakul ki. Művelődéstörténetünk kitűnő kutatója, Takáts Sándor nyomán vessünk egy pillantást a 16-17. századi magyar kertekre. A történeti adatok pompás kertkultúráról tanúskodnak a 16. században és a 17. század első felében. A törökkor a virágkultuszt nem szorította háttérbe, sőt, a törökökkel új virágfajta került Magyarországra. A 16-17. században a főurak, nemesek kertjeiben a haszonnövények mellett a virágok legkülönbözőbb fajtájával találkozunk. A fennmaradt emlékek azt mutatják, hogy „a legnagyobb virágszerető és virágkedvelő" a nagy fejedelemasszony, Zrínyi Ilona volt. A feljegyzések szerint munkácsi kertjében volt szegfű, harangvirág, ibolya, melitafű, turbulya, zsálya, szarkaláb, izsóp, sárga böcse, teljes szegfű, mindenféle rózsafa. „Sároson Kepár nevű kertjében saját maga oltotta szebbnél szebb oltványok, spanyolmeggyfák és rózsabokrok voltak." A haszonnövényeket, gyümölcsfákat a virágoktól különválasztva ültették. Már akkor is tudták azt az alapvető szabályt, hogy az azonos fajtájú növényeket más fajtájúakkal egy helyre nem szabad ültetni. A 16-17. században a kerti virágoknak különösen jelentős szerepe volt az orvosság- és illatszerkészítés terén. A magyar nemesaszszonyok maguk állították elő a különböző orvosságokat és illatszereket. Tanulságos erről idéznünk úgyszintén Takáts Sándornak az oklevelek nyomán feltárt idevonatkozó megállapításait : „A kerti virág és gyógyítófű földolgozása a magyar asszonyok titka volt. Az