Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban

Az aratási szalmabábura az eddigi adatok nagyjából a palóc lakta, illetőleg a közvetlen szomszédos területekre vonatkoznak. A kapcsolat és az összefüggések kérdései e példák nyomán a területi elhelyezkedést illetően nem okoznának különösebb problémát és még a funkcionális kérdések sem, amennyiben a kapcsolatot a palócok kiszeye, az ugyancsak szalmabábu felé keresnénk. A vizsgálatot, a párhuzamok keresését azonban megnehezíti a Nagy Magyar Alföldön, a Békés megyei Dévaványán az aratási szokásokban hasonlóképpen előforduló, nagy hagyományról tanúskodó, búzaszálakból készített antropomorf női bábu, amelyet búzababának, Örzsikének vagy Csutak Örzsinek neveztek. Dévaványán az eddigiektől eltérően nem az uradalmi aratás szokásai között volt ismeretes, hanem a több aratópárral dolgoztató gazdáknál. A búzababát az aratás befejezésének napján készítették. Szinte kivétel nélkül az utolsó kévéből. Az utolsó kévényi búzát az aratók körülállták és azt mondták, hogy abból ugrik ki a nyúl. Az utolsó búzaszálakból készítette el az egyik marokszedő a búzababát. Nem mindegyik marokszedő mert vállalkozni a búzababa elkészítésére. A búzababára, valamilyen használaton kívüli ruhát adtak és a fejére babos kendőt kötöttek. Az elkészített babát a hasánál rúddal keresztülszúrták és úgy vitték a menetben. Aratás befejezésekor a babával egy időben búzakoszorút is készítettek. Amikor a koszorú és a bábu elkészült, az aratók sorba állottak és a gazda házához vonultak. A koszorút és a babát a menet végén vitték. A gazda házának kapujában megálltak és a bandagazda köszöntötte a gazdát. Kifejezte azt a kívánságát, hogy a következő évben is szeretnének nála aratni: „Jövőre is eljövünk". A gazda kezet fogott a bandagazdával. A marokszedők átadták neki a koszorút és a búzababát. A gazda megköszönte a munkájukat, a babát és a koszorút. Ezután megvendégelte az aratókat. Erre az alkalomra a gazda mindig süttetett túróslepényt. A gazda a búzababát a szuszikos kamrájába tette. A koszorút pedig a szülők fényképe alá vagy mellé helyezte el a szobában. Több évig is ott tartották, különösen ha az újabb koszorú kalászai nem voltak olyan szépek mint az előzőé. A búzababa viszont csak karácsonyig állt a kamrában. Akkor a kalászait kiverték és a magjait az aprólékoknak adták, a szalmáját pedig