Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

Mitikus lények a mezőgazdasági hagyományban

Skócia déli részén, különösen a délkeleti területeken az utolsó kévének baba a neve: Kim-baby, ill. Korn-dolly. Az utolsó kévényi termést úgy vágták le, hogy a sarlót dobálták rá. Olykor az aratók szemét bekötötték és addig dobálták a sarlót, amíg sikerült az utolsószálakat lemetszeni. A Kirn-babyt az aratási vacsorakor a fő helyre tették. Skócia legtöbb pontján az utolsó kéve, ill. az utolsó lekaszált gabona neve Maiden (szűzlány). Garelochban és Dunbartonshireben 1830 körül az utolsó maroknyi gabonát, a Maident kétfelé osztották, megcsavarták és egy leány sarlóval levágta. Ekkor mindegyik arató a sarlóját a levegőbe dobta. A Maident szalagokkal díszítették. A lakóházban felfüggesztették. Több éven át megtartották. Legtöbb helyen a Maiden a szobában vagy a konyhában függött. Sutherlandban a kandalló fölé akasztották és a következő aratásig tartották ott. Kilmore faluban a Maident a szántás megkezdésekor a lovaknak adták. Benderlochban, Loch Voil táján, Acharach, Ardnamurchan vonalában ugyancsak a lovak kapták meg a Maident, amikor a szántás megkezdődött.

66 Walesban Pembrokeshire északi részén az utolsó gabonacsomót összefonták. A neve wrach (boszorkány) volt. Úgy kaszálták le, hogy az aratók a sarlóikat, ill. a kaszájukat nekidobálták. Átvitték a szomszédos gazdához, ahol még arattak. Islay szigetén az utoljára learatott gabona neve cailleach (öregasszony). A házban felfüggesztették, az ott maradt első szántásig. Akkor kivitték a mezőre és a lovakkal etették meg.

67 Maclean C. I. rámutat arra, hogy a cailleachm vonatkozó hiedelem és a vele kapcsolatos szokás Skóciában nem mindenütt azonos. Idők folyamán formában és értelmezésben változások következtek be. A cailleach szerepe az imént említett Islay szigetén ugyanaz volt, mint a Maidennak. Berneraban és Lewisban az utolsó kéve elnevezésére ugyancsak a cailleach szót alkalmazták. A kévét felöltöztették öregasszonynak és ez megtisztelő helyet foglalt el az aratási ünnepségen. Szélesebb körben azonban a cailleach szégyent, szerencsétlenséget jelentett annak, akihez került. Észak-Uistban 1896-ban még az volt a szokás, hogy a cail66 Maclean C. I.: The Last Sheaf. Scottish Studies, VIII. 1964. 198-201. 67 Frazer J. G.: i. m. 1928. 588.