Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)

A kakasütés szokásai és a kakaskultusz

rámutattak. A közös vonások a különböző népek kakaskultuszában szépen kimutathatók. Az alábbiakban igyekszünk ezekre utalni. A kakas néphitbeli szerepére a magyar hagyományban a gyűj­tők viszonylag korán felfigyeltek. Kakasra vonatkozó babonákat már 1895-ben Wlislockiné Dörfler F. Kakas, tyúk és tojás a magyar néphitben c. cikkében az addigi irodalom alapján igyekezett fel­sorolni. 183 Jóval korábban természetesen Ipolyi A. felvette a kakast mitológiájának címszavai közé. 184 A kakaskultusz anyagát rend­szerező tömörítésben, 1940-ben Szendrey Zs. és Szendrey Á. babona­szótár-mutatványukban adták közre. 185 Erre a címszóra való pusz­ta hivatkozáson túl fejtegetésünk szempontjainak megfelelően szük­séges, hogy a magyar és az európai kakaskultuszt főbb vonásaiban vizsgálat alá vegyük. A kakaskultusz a magyar néphagyományban a legkülönbözőbb képzeteket foglalja magában : távoltartja a rossz szellemeket, gyak­ran saját maga a gonosz megtestesítője, jósló szerepe van az időre, tűzre, vendégre, szerelemre, áldozati állat stb. A kakaskultusz nagy hagyományát a változatos, formában és tartalomban különböző kakasbabonák jól mutatják. A feltételezett egykori egységes kakas­képzet idővel felbomlott. Az egésznek a jelentése a részekre tevődött át. A kakasnak a tolla, a vére, a szíve, a heréje stb. kifejezi azt a gondolatot, amit a kakas egészében. Jelentéseltolódások természete­sen bekövetkezhettek és bekövetkeznek, pl. a kakasszó a legkülön­bözőbb jelentést foglalja magába. Hogy mikor mire érvényesítik, az a helyzettől, alkalomtól függ. Ahhoz, hogy kérdéseink világosab­ban bontakozzanak ki, lássuk a példákat. Számunkra azok a legfontosabb adatok, amelyek a kakasütés­sel tartalmi, esetleg formai összefüggésbe hozhatók. Mindenekelőtt ide tartozik a kakassal kapcsolatos építőáldozat, a kakas vérének és egyes részeinek kultikus célokra való felhasználása. Ennél a kérdés­183 Wlislockiné Dörfler F.: Kakas, tyúk és tojás a magyar néphitben. Ethn. VI. 1895. 205-213. 184 Ipolyi A.: Magyar mythologia. Pest, 1854. 246. 185 Szendrey Zs.-Szendrey Á.: Részletek a készülő magyar babona szótárból. Ethn. LI. 1940. 326-327. A kakas címszót Szendrey Á. írta.

Next

/
Thumbnails
Contents