Ujváry Zoltán: Népszokás és népköltészet (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 35. Debrecen, 1980)
Az esővarázsló szokások és rítusok
mindenből bőségünk. Búzánk bőven legyen, gyermekünk megnőjön, egészségben egyenek, szépen egybekeljenek. Isten, gyűjts fellegeket, bocsáss égi cseppeket ezen szent földekre." Ezt követően a leányok vizet öntenek az esőkérőkre és úgy vélik, hogy hamarosan eső lesz. Veglia szigetén Dabasnicában két esőkérő jár házról házra: „Esőkérők járnak és az istent kérik, adjatok túrót, tojást, hogy az isten friss záporesőt adjon és bőven legyen kalász." A nép meggyőződéssel hiszi, hogy az esőkérők járása után három nap múlva eső lesz. Montenegróban fiúk és leányok fakereszttel járnak körül és a következő szöveget mondják : „Keresztet viszünk és az istent kérjük, hozzá imádkozunk, könyörüljön rajtunk és nekünk esőt adjon." 20 A hazai délszlávok egyik csoportjának esővarázsló szokásáról Dömötör T. és Eperjessy E. írt. 21 A balkáni népek szokásairól írt újabb munkákban részletes leírásokat olvashatunk az esővarázsló szokások különböző formáiról. A magyar nyelvterületen, a magyarokkal együtt élő délszlávok esővarázsló szokásaihoz tanulságos párhuzamokat figyelhetünk meg a szerb, a horvát és a bolgár szakmunkákban. Filipovié M. S. utal arra, hogy az esővarázslást, amely a délszlávoknál dodola, prporusa stb. néven ismeretes, átvették ugyanilyen néven az albánok, az északi görögök, a románok és az arumenek. 22 Schneeweis E. az esővarázslással kapcsolatban leírja, hogy a szerb esőkérő leányt meztelenre vetkőztetik s teljesen beborítják fűvel, virágokkal, csupán csak a szemei látszanak ki. Minden ház előtt táncol és a ház lakói megöntözik. 23 Vakarelski Ch. szerint Bulgáriában legelterjedtebb szokás a peperuga, Dodola, Oljule néven ismert esővarázslás. Ez a szokás nem naptári nappal van kapcsolatban, hanem szárazság idején gyakorolják. Struga városában a leányok betakarnak tetőtől talpig egy leánypajtásukat mindenféle fűvel és zölddel, így vezetik házról házra és olyan dalt énekelnek, ami kifejezetten erre az alkalomra készült. Minden háziasszony vizet öntött rájuk. 20 Margalits E.: Koledák a délszlávoknál. Ethn., XI. 1900. 163-164. 21 Dömötör T.-Eperjessy E.: Dodola and other Slavonic folk-customasinCounty Baranya (Hungary). Acta Ethn., XVI. 1967. 399-408. L. ott további utalásokat. 22 Filipovié M. S.: i. m. 261. 23 Schneeweis E.: i. m. 61-62.