Módy György: Képzőművészeti írások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 34. Debrecen, 1978)

Holló László történelmi képei

hogy nyaranta a kiskunfélegyházi szőlők között kalandozott mezítlábas barátaival. A forró homokon az alpári csata helyét keresve háborúsdit játszottak és „végigélte" a honfoglalást. Mély érdeklődése a korai Árpád-kor iránt egy időben jelentkezett festői egyéniségének kibontakozásával. A magyar és európai festészet akadémikus történelmi képfestészete nem hatott rá. A pátosz, a csecsebecsés, drapériás, lovagkosztümös, történelmieskedő, hamisan archaizáló felfogás taszította. De igen közel állt hozzá Székely Bertalan gondolatvilága és szellemi — lelki érdeklődése példájául szolgált. Ugyanakkor nem érezte megoldottnak, ahogyan Székely Bertalan megjelenítette témáit. Székely igazi erejét a vázlatokban látta. Persze, világosan érezte a nemzeti karakter és éppen a történelmi képfestészet szoros összefüggését, mikor azt mondta: „... sokkal inkább Székely Bertalan, mint Delacroix. Nemcsak azért, mert Székely Bertalan magyar volt." Pályakezdésekor egyetlen igazi példamutatás volt előtte: müncheni mestere, Hollósy szenvedélyes érzékenysége a magyar múlt festői megelevenítésére. Hollót elsősorban I. István alakja ragadta meg. A magyar történelem legelhatározóbb korszakát látta mindig Géza és István korában. Géza alakja is nagyon sokat foglalkoztatta — mint sajátmaga emlékezik —, de azután nem készült róla sem rajz, sem vázlat vagy festmény, — „mert egy kicsit belefestettem Istvánba. Egyek voltak ők". A korai Árpád-korban egyáltalán nem valamilyen romanticizálható korszakot lát és láttat, melynek elmúltán turáni búsmagyarkodással szenvelegjünk. Mélyen bele érzett a pogányság és kereszténység, a nemzetségi társadalom és a feudális állam nagy váltásába, melynek szaktudományi tisztázása is csak éveinkben történt. A távolból Európába jött nép és történelmi felelősségű vezetőjének feladott egyik legnagyobb kérdésnek, a függetlenség megőrzését látja Holló. Történelmi vonatkozású alkotásait összegyűjtve, szemlélve, pontosan nyomon követhetjük a témák felvetődését, érlelődését, megoldásait, éppenúgy, mint Holló László fokozódó elmélyülését. Mik is ezek a témák? Elsősorban a fehérló áldozás, a vérszerződés, Zalán futása, az alpári csata s mindenek előtt Koppány leverése és halála, valamint jelenetek I. István életéből s temetése. Mostani gyűjteményes kiállításán 1927 és 1970 jelzik az első és az utolsó alkotás időpontját. Úgy érezzük, nem zárul itt a sor. Holló egész munkásságára jellemző, hogy a soha nem nyugvó belső izzása, egy-egy téma már megoldottnak tekinthető kialakítottságával szembeni elégedetlensége sarkallja, szinte szenvedélyesen űzi a tömörebb, a kifejezőbb, a még teljesebb megfestés felé. A történelmi témák a felületes szemlélőnek mintha szűk skálát mutatnának, különösen is ha figyelembe vesszük azt, hogy csupán Koppány leverése és halála tizenöt olajfestmény és tizenegy ceruza-, tus-, lavírozott tus-, diópác-, kréta-rajz és akvarell mondanivalója. Úgy érezzük, hogy a festői megjelenítés vonatkozásában is ahány, annyiféle megoldású Koppány-téma megérdemelte a tanulmányok és Holló minden stílus-korszakában egy-egy lezáró, nagyméretű kép megfestését. Első rajza, Tanulmány Koppány leverésé-hez (1935, diópác), a festői megoldás útkeresésében előlegezi az 1937-ben, 1938-ban és 1940-ben megfestett olajkép tanulmányokat. 1940-ben és 1941-ben elkészült a szintézis, több változatban: Koppány leverése (kréta és ceruza), Koppány leverése és halála (olaj), a monumentális Koppány leverése (olaj, 108x83 cm), mely sajnos töredékben maradt ránk és a Koppány halála (1941, olaj). Itt jegyezzük meg, hogy a háború viharában több nagyméretű történelmi képe is elpusztult, meg-