Módy György: Képzőművészeti írások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 34. Debrecen, 1978)
Holló László történelmi képei
Mi irányította Holló művészi-emberi érdeklődését nemzeti történelmünk első, a magyarság elé súlyos kérdéseket állító korszaka és az e kérdéseket átélő, átszenvedő és egyértelmű megoldásukra törekvő I. István alakja felé? Művészetével foglalkozók legtöbbje abból indult ki, hogy történelmi képei nagy része 1937—1941 között született. Ebből arra is következtettek, hogy a „magyar múltba menekült", amikor társadalmilag is elkötelezett művészete „a társadalmi egyenlőtlenségek egyre nehezebb éveiben" és „a háborús gondokkal terhelt, egyre vésztjóslóbb évek elején" ütközők elé került. (Az idézett részek Tóth Ervin megállapításai.) Mélyebb gyökereket érzékeltetnek Julow Viktor gondolatai, aki Holló stíluskorszakait — azóta sem felülmúltan — elemezve, megállapítja, hogy az a stílus, melyet a legjellegzetesebben Hollóénak tarthatunk, az 1930-as évek közepén alakul ki. Nagyszerű írásából idézzük: „Fenyegető, vészterhes, tragikus hangulatot árasztó komor mélykék hátterek jelennek meg... A színkompozíció a legmetszőbb ellentéteket keresi; legtöbbnyire a kiegészítő színek — vörös és zöld, kék és sárga — éles kontrasztján alapul. A sorsmotívum borong és harsog, már-már beethoveni zengzettel és erővel e festői fortisszimókból. A magyarázat: az érett férfikorába érkezett művész a nagy gazdasági válság tömegnyomora, a fasiszta-pángermán veszély erősödése idején — anélkül, hogy bármikor programszerűen politizált volna — a nemzeti lét vagy nemlét kérdésével került szemközt. A feleletet kutatva fordult a múlthoz s a legrégibb múlthoz, a gyökerekhez, az Árpád-korhoz, a korszak modern művészetében példanélkül álló történelmi festészetet teremtve s egyedül folytatva e tekintetben Hollósy Simon hagyományát." Tóth Ervin későbbi könyvében már ugyancsak mentesül attól, hogy Holló történeti témaválasztásaiban múltba menekülést lásson, azokban az években, amikor társadalombíráló attitűdjét nem fejezhette ki a paraszti életből merített élményei megvalósításában. Az bizonyos, hogy a náci Harmadik Birodalom terjeszkedése, háborús politikája láttán Holló László szinte nem is tudatosan újból és újból a fiatal magyar állam függetlenségét is megvédő I. István alakjához fordul. Azonban a művész eddigi történelmi képei együttesen, de különkülön is, arról tanúskodnak, hogy azok — bár szervesen illeszkednek a több mint hat évtizedes pálya stílus- és képalakítási szakaszaiba — életművének külön része. A harmincas évek végének — negyvenes évek elejének történeti témájú olajképei, akvarelljei, ceruza-'és krétarajzai ugyanis szorosan nyúlnak vissza a korábbi korszaka hasonló tárgyú alkotásaihoz. De belőlük magyarázhatók az elmúlt évtized egy-egy festményén szinte szintézishez jutó nagyszabású újrafogalmazásai is. Holló László nemzeti történelmünk iránti fogékonysága gyermekkorából ered, a család légköréből. Nagybátyja, Holló Lajos a függetlenségi politikus Kiskunfélegyházán a magyar szabadságharcos múlt élő lelkiismerete volt. Kislegény korában legszívesebben édesapja elbeszélését hallgatta a Zrínyiekről, a kurucokról, az 1848-as szabadsághősökről. Apja magyar- történelem szakos tanár és a gimnázium igazgatói székébe édesapja után a kis Holló László lelkes és hivatott történelem tanára került. Hetedikes gimnazista korában festette le az öreg Kossuthot. Ma is emlékezik arra, hogy érettségi tétele történelemből Zrínyi Miklós a költő és hadvezér volt. Ifjúkora olvasmányai között kedveltek voltak a történelmi tárgyúak. Nem is nagyon Jókai — ahogyan emlékezik — hanem inkább Gárdonyi. De mindezeknél emlékezetesebb marad számára,
